Létrehozva: 2022.10.04.
Módosítva: 2022.10.04.

Meglepő vallomást tett Kulcsár Edina és kedvese, G.w.M

Elképesztő kalandokban volt részük a Párharc című műsor forgatásán.

Szerző Ripost

Október 17-én startol a TV2 vadonatúj párvetélkedője, a Párharc, amiben 8 szerelmespár vesz részt hajmeresztőnél hajmeresztőbb kalandokban, miközben összezárva élnek egy villában. Hétfő délelőtt, a nagyszabású sajtótájékoztatón derült ki, hogy Kulcsár Edina és kedvese, G.w.M, azaz Varga Márk is ott volt a versenyzők között. A kismama a Ripost-nak árulta el, megváltoztatta-e a játék és az extrém szituációk a kapcsolatukat, valamint jövőbeli terveiről is mesélt.

Fotó: Bánkúti Sándor / Ripost

"A mi szerelmünk még nagyon friss volt, amikor belevágtunk ebbe a kalandba, mégis azt gondolom, hogy remekül tudtunk együttműködni, erős páros voltunk. Bár való igaz, hogy nagyon extrém kihívásokban volt részünk, szerintem úgy jöttünk ki a villából, ahogy bementünk, nagy változás vagy krízis nem történt a kapcsolatunkban. Nyilván ez attól is függ, hogy az adott párkapcsolat milyen volt a műsor előtt. Természetesen voltak nehéz helyzetek, nem véletlenül mondott valami olyasmit Stohl András, hogy egyszer komolyan azt hitte, hogy Márk nekimegy" - nevetett Edina, aki egy rövid, de csattanós választ adott arra, hogy neki esetleg van-e valamilyen fóbiája.

"Én mindentől félek, Márk semmitől" - ismerte be Edina, de G.w.M egy picit pontosított ezen az állításon.

"A madaraktól és a halaktól rettegek, de ha egy oroszlánt látok, azt megsimogatom" - vallotta be a rapper.

Fotó: Bánkúti Sándor / Ripost

Kulcsár Edina annak ellenére nem unatkozik, hogy várandóssága miatt végül vissza kellett lépnie a Dancing with the Stars harmadik évadában történő szerepléséről. Hamarosan ugyanis új dallal rukkol elő, amihez már forgatják is a klipet.

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Így ápold a petúniát, és egész szezonban ontja majd a virágokat!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor