Létrehozva: 2023.03.24.

Szombat este egy órára leáll az élet a Földön

Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva idén is megrendezik a Föld óráját március 25-én szombat este.

Szombaton este egy órára megállhat az élet a bolygón, köszönhetően annak a népszerű kezdeményezésnek, ami már jó ideje hódít a világon. Az akció jelképes tiltakozás a túlfogyasztás és az éghajlatváltozás ellen. A környezetvédők a Föld órája alkalmából mindenkit arra buzdítanak, hogy mutassanak példát, és ne csak egyetlen órában, hanem lehetőleg minden nap. A Föld óráját minden év márciusának utolsó szombatján este tartják, amikor egy órára lekapcsolják a világítást a Föld különböző pontjain. 

Planet,Earth,In,The,Starry,Sky,Of,Solar,System,In
Egyre sürgetőbb a változtatás, az utóbbi évtized volt az eddigi legmelegebb a mérések kezdete, azaz 140 év óta Fotó: 24K-Production / Shutterstock

Az esemény mára óriási népszerűségre tett szert. Az akció célja, nemcsak az, hogy kialudjanak a fények, hanem az is, hogy az emberiség ráébredjen arra, hogy a fenntarthatóság mennyire fontos a bolygónk állapotának megóvása céljából. 

A felhívás a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezetének a kezdeményezésére indult még 2006-ban. Az ausztrál WWF felhívására akkor Sydney-ben kapcsolták le a fényeket egy órára, azért, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a klímaváltozásra. A következő évben 2007-ben egy óra alatt már 10,2 százalékkal csökkent a fogyasztás e városban. A Föld órájához 2012-ben  már két milliárd ember, 152 ország és 6525 város csatlakozott világszerte.

Magyarországon még 2008-ban indult útjára a kezdeményezés, az előző években pedig már a megyék is csatlakoztak a mozgalomhoz. 2012. március 31-én, a Lánchídon szervezett hazai központi lekapcsoló eseményre közel 4 ezer környezetért aggódó látogatott el, azért hogy 20 óra 30 perckor együtt kapcsolják le Budapest díszvilágítását. 2015-ben a WWF Magyarország egy héttel a Föld órája előtt meghirdette a programhoz kapcsolódó Nagy Zöldítési Akcióját, amin hazánk települései versengtek a Föld Órája Fővárosa címért. Az elmúlt években nyertes Nyíregyháza, Szigetszentmiklós és Pusztaszabolcs mellett 2015-ben Vác nyerte az említett címet. 

foldoraja.hu oldalon összefoglalták azt a hat lehetőséget is, amelyekhez csatlakozhatunk. A portál javaslatai között olyan különböző fogásokat foglal össze, amivel  ínycsiklandozó ételeket dobhatunk össze, olyan alapanyagokból, amelyeknek kisebb az ökológiai lábnyoma és kevésbé terhelik a bolygót.  Emellett sétálhatunk, kocoghatunk a szabadban. Elővehetjük kedvenc könyvünket, s olvashatunk fel belőle részleteket, biciklizhetünk, futhatunk, egyszóval mind-mind olyan tevékenységet végezhetünk, melyek nem igényelnek áramot. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után