Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Az emberre és a házi kedvencekre is veszélyesek a varjak: ezt tedd, hogy elriaszd őket

A többség kukázó madarakként ismeri a varjakat, azonban nemcsak a szemetesre, hanem bizony ránk, emberekre, sőt a kutyákra is veszélyes lehet a varjú.

Nem árt odafigyelni, ugyanis az utóbbi időben több településen is történtek varjakkal kapcsolatos esetek, amikor a madarak megijesztették az embereket vagy meg is támadták a járókelőket. A Fanny magazin megkereste Orbán Zoltánt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivőjét, hogy kiderítsék, mit tehetünk, ha egy nagyobb testű madárral találjuk szembe magunkat.

A lakott településeken június közepééig elsősorban dolmányos varjakkal találkozhatunk. A szülők a fészket elhagyó, de még ügyetlen és gyakran repülni még nem tudó, a fáról a talajra kerülő fiókáikat védelmezik. A madarak ilyenkor képesek nemcsak az emberre, hanem a házi kedvencekre is rátámadni. A varjúveszélyre több helyen, többek között Budapesten, a 13. kerületben táblák is figyelmeztetnek.

Mit tegyünk, ha ránk támad egy varjú?

Sokan ismerhetik Alfred Hitchcock legendás, Madarak című filmjét, amiben láthattuk, milyen sérüléseket képesek okozni a megvadult madarak. A legjobb módszer a megelőzés, ezért ha tudjuk, kerüljük el a varjúveszélyre figyelmeztető helyeket, ne ott sétáltassuk a kisgyerekeket és tartsuk pórázon a kutyákat. Beszéljünk a gyermekünkkel, hogy ne bántsa a földön botladozó fiókákat, ugyanis ha a szülő veszélyben érzi a fiókáját, még agresszívabban támadhat.

Nézzünk szembe a varjúval!

A támadó madarak esetében hasonlóan kell eljárni, mint a nekünk rontó kutyáknál: nem szabad elfutni, forduljunk szembe az állattal, és kitárt karokkal érzékeltessük a méretbeli különbségeket, valamint érdemes hangosan rá is kiáltani.

Lendítsük a szatyrot

Előfordulhat, hogy az utcán falatozó embereket veszik célba a varjak, és ilyenkor rászállnak a vállunkra vagy hangosan károgva követelik az ételt. A legjobb módszer, ha megpróbáljuk valamivel elhessegetni a madarat, mielőtt megkarmol minket vagy a csőrével megsérti a bőrünket.

Kitűnő védekezőeszköz bármi, ami nálunk van, a kezünkben lévő szatyor, kézitáska, könnyű hátizsák, kabát vagy esernyő. Az állatkerti gondozók cirokseprűvel tudják távol tartani maguktól a csőröket és karmokat, illetve le is tudják szorítani a madarat.

Borítókép: Shutterstock

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss