Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.05.26.

Börtönbe kerülhet a magyar kétgyermekes édesanya, mert teljesítette nagymamája akaratát

Szándékos emberöléssel vádolnak egy édesanyát, aki nem hívott mentőt nagymamájához, mikor ő leesett egy székről. A mama akarta, hogy így legyen, most mégis lehet, hogy börtönbe megy a nő.

Skrabski Fruzsina, aki a 2006-os zavargásokról csinált dokumentumfilmet Áldozatok 2006 címmel, most egy vidéki, kétgyermekes édesanyán próbál segíteni. A nő ellen szándékos emberölés a vád, hamarosan lezárul az ellene folyó nyomozás, az újságíró-filmes szerint azonban ez egy olyan eset, amikor nem a dolog jogszabályok szerinti, hanem az emberi oldalát kellene nézni.

A megvádolt nő édesanyjával, nagymamájával és két kisgyermekével élt egy háztartásban vidéken, egy víz nélküli faházban. Tavasszal a nagymamát baleset érte, leesett egy székről. Az idős asszony az kérte, sőt ragaszkodott hozzá, hogy ne hívjanak hozzá mentőt. Unokája egészen addig eleget tett a kérésnek, amikor a nagymama el nem ájult, akkor kihívta hozzá az orvost. Késő volt már, a mama sebei elfertőződtek, és meghalt. Bár a történetből kihallatszik, hogy semmi szándékosság ne volt benne, az asszony a nagymama kérését teljesítette, a jog másképpen rendelkezik.

„Hány olyan eset van, amikor haladunk a jogszabályok szerint és nem nézzük az emberi oldalát? Minden történetben megnézném, hogy van-e szenvedő gyerek és az ő érdekeit kellene képviselni mindenekelőtt. Szülőhöz, családhoz való jog. Drukkoljunk, hogy a konkrét esetben az ügyészségnek, bíróságnak legyen esze, lelke és ne nyomorítsanak meg három embert, köztük két gyereket!” - írta Skrabski közösségi oldalán. Az édesanyját a neves sztárügyvéd, dr. Lichy József fogja képviselni, ő volt a meggyilkolt K. Csenge családjának az ügyvédje, de VV Fanni gyilkossági ügyében is ő képviselte a családot.


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát