Létrehozva: 2022.09.30.

Másodfokú riasztást adtak ki: brutális vihar jön, mutatjuk, hol

Három megyében is másodfokú riasztást adtak ki. A zivatarokkal együtt megérkezik a lehűlés is.

Szerző Ripost

Pénteken a csapadékrendszer fokozatosan kelet, északkelet felé vonul, majd mögötte átmeneti szünetet követően újabb záporos, zivataros gócok képződhetnek - figyelmeztetnek a meteorológusok. Az egész országban elsőfokú riasztás van érvényben, kivéve Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében másodfokú riasztás van érvényben.

Fotó: OMSZ

Egész nap erősen felhős, vagy borult, párás, foltokban ködös idő lesz. Délnyugat felől sokfelé várható eső, záporeső. 15 és 23 fok közötti értékeket mérhetünk, délkeleten lesz az enyhébb idő. A délnyugati, majd az északkeleti szél megerősödhet.

Szombaton hajnalban délen és keleten még több helyen lesz eső, majd északnyugat felől csökken a felhőzet. Párás, foltokban ködös lesz a levegő. 19-20 fok körül változik a csúcshőmérséklet - írja a Köpönyeg.

Vasárnap északnyugat felől hidegfront éri el hazánk térségét, melynek hatására elszórtan alakulnak ki záporok, illetve nagy területen fokozódik viharossá a szél. 15 és 20 fok közé csökken a hőmérséklet.

Hétfőn felhőátvonulások lesznek, már csak néhol fordul elő futó zápor. 16 fok körül alakul a maximum. Az északnyugati szél viharos maradhat.


 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin