RETRO RÁDIÓ

Mónika nehéz döntést hozott: intézetbe adta Terry Black lányát





Terry Black három évvel ezelőtt halt meg, addig Németországban nevelte Fannyt, másik örökbefogadott gyermeke, Dani mellett. A lányt az előadóművész barátja, Mónika vette magához a tragédia után.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.03.
szívfacsaró

Rácz Fanny alig néhány hónapos volt, amikor Terry Black 2005-ben magához vette őt, másik örökbe fogadott gyermeke, Dani mellé. A két gyereket élete végéig nevelte Németországban. Fannyt az előadóművész barátja, Árvai Mónika vette magához, aki a lány miatt új életet kezdett Magyarországon. Mónika elmondta a Blikknek, hogy ő mindent megtett a lányért még úgyis, hogy az egészsége is ráment és bár régóta biztatják erre a barátai, csak most tudta rászánni magát, hogy intézetbe adja a kamaszlányt azt remélve, hogy így valahogy még összeszedheti magát.

„Az elmúlt három évben mindent megtettem azért, hogy a kislánynak a legboldogabb, legnyugodtabb életet biztosítsam. Sajnos már az elején kiderült, hogy Fanny nem nyit felém. Eleinte úgy hittem, a gyász okozza a problémákat, de az idő előrehaladtával kénytelen voltam szembesülni azzal, hogy nagyobb a baj. Érzelmileg teljesen közönyös irányomban és a környezete felé. Amikor a koronavírus miatt súlyos állapotba kerültem, könyörögtem neki, hogy hívja ki a mentőket, mert nem kapok levegőt. A reakciója az volt, hogy rám csukta az ajtót... És ez még csak a jéghegy csúcsa... ” – mondta a Blikknek Mónika, aki úgy érzi, sem fizikailag, sem érzelmileg nem tud tovább gondoskodni a tizenhét éves lányról.

„Német nyelvű elitiskolába írattam, de az utóbbi időben már a tanároknak is panaszkodik rólam, sőt a Gyermekjóléti Szolgálat is bekapcsolódott a kálváriánkba. Szerencsére a szakemberek látják, hogy szerető közegben él, és bármilyen fájdalmas is kimondani, nem velem van gond. A lelki egyensúlyom és az egészségem is ráment az elmúlt évekre, és ugyan eleinte nem akartam hallgatni a családtagjaimra és a barátaimra, mostanra tarthatatlanná vált a helyzet. Le kell mondanom Fanny felügyeleti jogáról, mert ő láthatóan nem akar velem lenni, javítani a kapcsolatunkon. Az egyetlen megoldás, ha intézetbe kerül, mert így 24 éves koráig utógondozásban részesülhet és összeszedheti magát” tette hozzá.





Ezeket olvastad már?
Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás