Létrehozva: 2022.10.07.

Alattomos betegség kínozza Gáspár Beát

Bármikor visszatérhetnek a fájdalmai.

Szerző Ripost

Augusztus közepén lett rosszul a Hal a tortán forgatásáról hazaérkezve Gáspár Bea. Olyan óriási fájdalmai voltak, hogy Győzővel a Péterfy Sándor Utcai kórházba siettek segítségért, ahol infúziót és gyulladáscsökkentő gyógyszereket kapott, miután kiderült, idegbecsípődése van. A lábát sem tudta emelni, alig tudott mozogni, de szerencsére a kezeléseknek köszönhetően helyrejött. A várva várt vizsgálat azonban egyelőre elmaradt, hogy miért, azt a Borsnak árulta el. 

Fotó: TV2

A napokban vettem észre, hogy újra fájdogál. Sajnos nem tudtam elmenni MR-vizsgálatra, mert az orvosom beteg lett. Amint meggyógyul, majd én is helyrejövök 

– kezdte érdeklődésünkre Bea. 

"Igyekszem vigyázni magamra, nem csinálok megterhelő dolgokat, és nem emelek nehezet, de mindettől függetlenül ugyanúgy élek, mint eddig bármikor. Sajnos a lumbágó egy olyan alattomos betegség, ami bármikor újra előjöhet, erre nincs végleges gyógymód, gerinctornával és masszázzsal csak javítani lehet a helyzeten. Évek óta nekem ezzel kell együtt élnem, de legutóbb olyan szinten jött elő, amire soha nem gondoltam, hogy létezik ilyen fájdalom" – fűzte hozzá. 

Bea számára elengedhetetlen lenne a vizsgálat, de egyelőre ez még várat magára. 

"Annyira elfoglalt vagyok, hogy most nem fér bele az életembe. Minden más is, ami szükséges lenne, az is folyamatos csúszásban van. Bár már véget ért a Hal a tortán forgatása, rengeteg feladatom van, aminek eleget kell tennem" – hangsúlyozta.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin