Létrehozva: 2023.01.30.

Leleplezték a Sztárban Sztár versenyzőjét, forrnak az indulatok

Sokan nem tartják igazságosnak, hogy zenésztársa a zsűriben foglal helyet.

Hamarosan indul a TV2-n a Sztárban Sztár kilencedik évada. Mint eddig, most is azt keresi majd a Tóth Andival és Marics Petivel kiegészült zsűri, hogy ki az ország legsokoldalúbb előadója, az a híresség, aki hétről hétre kaméleonként tud átlényegülni, és egy másik művész bőrébe bújni.

Érdekes helyzet áll majd elő a Sztárban Sztár új évadában Fotó: Facebook

Bár a versenyzőket hivatalosan még nem jelentették be, Lékai-Kiss Ramóna már elkezdte közzétenni a Facebookon az arcukat ábrázoló, gipszből készült maszkokat, így egyből beindultak a találgatások, hogy ki kicsoda. A kommentelők jó érzékkel felismerni vélték Valkusz Milánt, a ValMar egyik oszlopos tagját. Bár a fiatal tehetség szereplése alapvetően mindenkit örömmel töltött el, azok sokan kiakadtak, hogy Milán zenésztársa történetesen Marics Peti, aki zsűritagként fogja majd értékelni a barátja teljesítményét. A netezők szerint egyáltalán nem biztos, hogy Marics pártatlan tud majd maradni.

"A zsűri miatt ezt sem kell már nézni."

"Gondoltam, hogy benne lesz. Marics Peti barátja."

"Szerintem is a Milo lesz, de akkor a Peti hogy fogja a barátját zsűrizni?"

Ilyen és ehhez hasonló, töprengő hozzászólások árasztották el Rami bejegyzését, a kialakult helyzet pedig vélhetően sok embert ültet majd a képernyő elé. Az új évadnak nem ez lesz az egyetlen érdekessége, hanem többek között az is, hogy Tóth Andi és Marics Peti szerelmespárként csatlakoznak az ítészekhez. Andi egyébként korábban elmondta, ő kifejezetten szigorúan fog majd értékelni, bár azt picit furcsának tartja, hogy 24 évesen olyan sztárokról kell majd véleményt formálnia, akik adott esetben több évtizede vannak már a pályán.

SZTÁRDZSÚSZ

Ezért nem kapta még meg a milliókat Kökény Dani

Kökény Dani még nem élvezheti a nyereményét.

SZTÁRDZSÚSZ

Ezért nem kapta még meg a milliókat Kökény Dani

Kökény Dani még nem élvezheti a nyereményét.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell