Létrehozva: 2023.06.07.

Szoboszlai és magyar társa ugyanahhoz a sztárcsapathoz kerülhet

Mindkét magyar focista az Arsenal célpontja lehet. BL-szereplő angol nagycsapatnál játszhat együtt ősztől a nemzetközi futballpiac két kapós magyar szereplője, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos.

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos révén két kapós magyar szereplője is lehet a nyári átigazolási piacnak a labdarúgás elitjében. Előbbit a Newcastle Uniteddel, utóbbit a Benficával boronálták össze az utóbbi hetekben, de az Arsenalnál akár csapattársak is lehetnek.

A válogatottban már együtt játszik Kerkez (balra) és Szoboszlai, de klubszinten is egymás mellett köthetnek ki Angliában
A válogatottban már együtt játszik Kerkez (balra) és Szoboszlai, de klubszinten is egymás mellett köthetnek ki Angliában (Fotó: mlsz.hu)

A német RB Leipzig középpályása, Szoboszlai és a holland AZ Alkmaar balhátvédje, Kerkez is szerepelhet a labdarúgó Premier League második helyezettje, az Arsenal erősítési terveiben. Angol lapértesülés szerint a távozni készülő Granit Xhaka és Kieran Tierney utódjául szánná őket Mikel Arteta, az Ágyúsok spanyol menedzsere és Edu Gaspar technikai igazgató. Xhaka húzóembere volt a bajnoki címért sokáig harcban állt Arsenalnak (47 tétmeccsen 9 gól és 7 gólpassz volt a mérlege), míg Tierney kicsit háttérbe szorult posztriválisa, Olekszandr Zincsenko mögött. 

Áradoznak Szoboszlai és Kerkez képességeiről

A 19 éves Kerkez játékstílusát és erősségeit éppen az ukrán sztárhoz hasonlítják. A 22 esztendős létére szintén nagy jövő előtt álló Szoboszlai a szakértők szerint egy másik kiszemelttel, az ecuadori Moisés Caicedóval (Brighton) alkotna tökéletes párost a nyárra öt igazolást tervező londoniak középpályáján.

„Ha most léphetek egyet Európa top öt-hat klubja felé, akkor mondjak nemet a kihívásra? Sosem voltam ilyen típus” – mondta Szoboszlai az Index múlt heti interjújában, felkorbácsolva ezzel a távozásával kapcsolatos híreket, és kiváltva lipcsei főnökei haragját.

Velük vetélkednek a londoniak

Az Arsenal-lehetőségről beszámoló 101 Great Goals futballportál szakírója szerint Kerkez Milos iránt a portugál Benfica mellett a német Borussia Dortmund és Bayer Leverkusen, valamint az angol Leicester City, Bournemouth, Leeds United trió is érdeklődik. Szoboszlai Dominikot az utóbbi hetekben elsősorban a Newcastle-lel és a Liverpoollal boronálták össze. A Vörösök az Ágyusokhoz hasonlóan figyelik Kerkezt is.

Az évekkel korábban, már Salzburgból is az Arsenalhoz csábított magyar légióst „bűvös hatású”, „csillogó” játékosként, „állandó gólveszélyként” jellemzik az angolok. Az AC Milant is megjárt Kerkezben pedig „Európa egyik legfénylőbb fiatal tehetségét” látják a posztján. Többek között bennük látják a zálogát annak, hogy az Arsenal húsz évvel a legutóbbi bajnoki címe után, jövőre a szezon végén is megelőzze a címvédő Manchester Cityt, ahogy tette azt idén 250 napon át.

Ha létrejönne a dupla magyar erősítés Észak-Londonban, az a válogatott és Marco Rossi szövetségi kapitány számára is jó hír lenne. A Gulácsi Péterrel és Orbán Willivel alkotott lipcsei hármasa után Szoboszlai újra fontos játékkapcsolatot alakíthat ki hétről hétre, klubcsapata edzésein és meccsein is a nagy ígéret Kerkezzel.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Ez nagyot szólhat, óriási magyar siker jöhet a párizsi olimpián

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is