Létrehozva: 2023.01.27.

Legendás kézilabdázónk lemondatná a kapitányt a kudarc után

Kínos vereségben volt része a magyar kézilabda-válogatottnak a világbajnokságon. A negyeddöntőben Dánia gázolt át a mieinken (40:23). Keményen reagált Kovács Péter.

Szerző sz.s.

Minden idők legkiválóbb magyar kézilabdázóját irritálta Chema Rodríguez szövetségi kapitány mérkőzést követő nyilatkozata. Kovács Péter szerint legfeljebb a nemes viselkedése dicsérhető.

RODRÍGUEZ, Chema
Chema Rodríguez   Fotó: Kovács Tamás

– Nem akartam hinni a fülemnek, amikor Rodríguez kijelentette, ő a felelős a kudarcért, merthogy rosszul készítette fel a játékosait. Egyedül az nemes a viselkedésében, hogy utólag levette a felelősséget a játékosai válláról. Ennek kapcsán két felvetésem lenne: akkor miért nem köszön most le, másrészt ajánlom, sürgősen vizsgálja felül a saját maga szakmai felkészültségét – mondta.

Kovács Péter a „nagyon megalázó” jelzőt használja, szerinte csak az első 30 percben mutattak ellenállást Lékai Mátéék.

– Persze lehet azzal takarózni, hogy elsőrendű céljukat, a párizsi olimpiai kvalifikációs tornán való részvételüket megszerezték – tette hozzá.

Az 2102-es olimpiai 4. helyezés óta mindig sokat remélünk a férfiaktól, közben egyre érzékenyebb, súlyosabb vereségeket szenvedünk el. Dániától soha nem kaptunk ekkora ruhát a vb-históriában; ehhez hasonló fiaskónk 2011. január 22-én született, akkor a franciák nyertek ellenünk 37-24-re.

A most folyó tornán csak 15 percig játszottunk, az Izlanddal szembeni bravúros fordításért dicséret jár, de a további negyedórákkal ki és miként tud elszámolni? 

– tette fel a kérdést a legeredeményesebb magyar válogatott kézilabdázó.

Kovács Péter (jobbra) kemény kritikát fogalmazott meg
Kovács Péter (jobbra) kemény kritikát fogalmazott meg    Fotó: MTI

A Norvégia elleni, az 5-8. helyért folyó rájátszás sem lesz könnyű. Egyrészt mert a skandináv kézilabda-iskola ütőképessége meghaladja a mienkét, ráadásul mert a norvégok csak kétszeri hosszabbítás után kaptak ki Spanyolországtól, így most minden dühüket ellenünk vezetik majd le.

Bánhidi Bencéék pénteken a maradék becsületükért küzdenek, egy esetleges győzelemmel, majd későbbi végső 5. hely megszerzésével még bebizonyíthatják, van remény a jövőben

– fejezte be Kovács Péter.

 

Szerző sz.s.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét