Létrehozva: 2023.02.03.

Megható fotóval köszöntötte kislányát G.w.M: „Nem kívánhatnék nálad csodálatosabb gyermeket magamnak!”

Kulcsár Edina és G.w.M egy éve jelentették be, hogy egy párt alkotnak.

Kulcsár Edina és G.w.M egy éve jelentették be, hogy egy párt alkotnak, azóta mindketten elváltak, összeköltöztek és a közös lányukat várják. Az előző házasságából mindkét celebnek két gyermeke van.  

Fotó: Sandor Bankuti

G.w.M és gyermekei édesanyja között valóságos háború robbant ki az elmúlt hónapokban. A rapper azzal vádolta meg Nagy Melanie-t, hogy eltiltja őt a kislányától és kisfiától, és ország-világ előtt "gonosz, rothadt nőnek" nevezte. Ezután egy jó darabig ment még az adok-kapok, ám mivel sehogy sem tudtak békét kötni, abban maradtak, hogy inkább nem beszélnek egymással. Az édesanya azonban hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy a kislányát és a kisfiát ne látogatná Varga Márk, sőt.

A rapper most legidősebb gyerekét, a hatéves Melanie-t, aki édesanyja után kapta a nevét, köszöntötte hivatalos közösségi oldalán is, melyhez kedvenc közös fotóikat osztotta meg a büszke apuka.

Isten éltessen drága, gyönyörű mesebeli hercegnőm!Nem kívánhatnék nálad csodálatosabb gyermeket magamnak! Hihetetlen....6 éves vagy, apa élete vagy ameddig élek, addig baj nem lesz! Köszönöm, hogy létezel kincsem! Első babám! Apa nagyon büszke rád, amiért ilyen okos és jó baba vagy! Isten éltessen Macikám!!!" 

- köszöntötte kislányát G.w.M. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője