Létrehozva: 2022.05.18.
Módosítva: 2022.05.18.

Újabb részletek derültek ki: Berki Krisztián több drogot is fogyaszthatott

Nemcsak kokaint, de más drogokat is találtak Berki Krisztiánnál a halálakor.

Szerző rp

Nemcsak kokaint, de más drogokat, szteroidokat is találtak Berki Krisztiánnál a halálakor. Ezt mondja a nemrég elfogott K. István ügyvédje. Istvánt gyanúsítják azzal, hogy drogot adott el a médiasztárnak. Azonban a férfi azt állítja, hogy csak munkakapcsolat volt közöttük. Az ügyvéd szerint az áldozat felesége nevezte meg a rendőröknek a dílert, de csak a becenevét árulta el, amikor pedig fotón kellett felismernie, tévedhetett.

"Berki Renáta említett egy olyan becenevet, amihez a védencemet kapcsolták. De már most szeretném kijelenteni, hogy ezen a becenéven őt soha senki nem hívta, nem emlegette. Ez nem az ő beceneve volt" - fogalmazott dr. Parti Ágnes ügyvédnő, aki elmondta, a kokain mellett más szereket is találtak Berkinél.

Sajnálatos módon Berki Krisztián elég sok egyéb olyan kemikáliát fogyasztott, ami részben a testépítéshez, részben egyéb ilyen biológiai folyamatokhoz szükséges. Tehát ezeknek az összhatását is nyilván vizsgálni kell szakértőileg, hogy azoknak és a kokainnak az együttes hatása mit okozhatott nála

- magyarázta az ügyvéd a TV2 Tényekben, aki szerint a toxikológiai vizsgálat eredménye lesz a meghatározó, ami pontosan megállapítja, hogy milyen összetételű drogokat fogyasztott Berki Krisztián, azután pedig az is kiderülhet, hogy kitől szerezte.

Szerző rp

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin