Létrehozva: 2022.05.26.

Dráma Kispesten: megkötöztek és sokkolóval kínoztak egy házaspárt

Megkötözve ment a rendőrségig egy kínai férfi, akitől több mint tíz millió forintot raboltak el.

Szerző Ripost

Minden ember rémálmára ébredt egy Kispesten élő ázsiai házaspár kedden éjjel, ugyanis három késes alak rontott rájuk. A betörők símaszkba, késsel és sokkolóval a kezükben támadták meg a kétszintes ház földszintjén alvó pár, akiket megfenyegettek és bántalmaztak, sőt fojtogatták is.

A kegyetlen kínzás után mindkettőjüket megkötözték, majd a rablók a feleség szobájába rohantak, ahonnan elvittek egy hátizsákot, amiben több tízmillió forintot tartottak.

Fotó: Bors

A Bors úgy tudja, hogy ezután a kínai férfi nem kevés lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, ugyanis miután valahogy kiszabadította magát, egyszerűen bement a rendőrségre.

A Bors azt is megtudta, a jómódú házaspárnak üzletei vannak Budapesten.

„Nem messze, egy másik kerületben vannak az üzleteik, jó körülmények között, de egyáltalán nem nagyzolva éltek, kedves emberek. Ez nyilván tervezett támadás volt, mert kívülről senki nem mondta volna meg a házról, hogy ennyi pénzt tartanak bent. Valahonnan megtudhatták a rablók. Nagyon sajnáljuk, ami velük történt. És az sem túlzottan megnyugtató, hogy ilyesmi előfordul a környéken, ami egyébként egy csendes, nyugodt kertvárosi utcácska, ahol soha nem történt még hasonló sem” – mondta a Borsnak egy környékbeli.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk