Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.06.27.

"Azt éreztem, hogy ennek sosem lesz vége!" - megszerezte a jogsit az Exatlon sztárja

Virág Andris nagyon örül, hogy túl van rajta.

Szerző Ripost

Megszerezte a jogsit az Exatlon sztárja! Virág Andris még az All Star évad előtt kezdte el tanulni a vezetés fortélyait, amit aztán a dominikai kalandja miatt fel kellett függesztenie egy időre. Andrist azonban ez sem állította meg, hazatérte után ott folytatta a tanulást, ahol abbahagyta, a végén pedig sikeres vizsgát tett.

Fotó: Virág András

"Picit elnyújtottam a jogsi szerzést, de sikerült! Az elején az időbeosztás volt a gond. Amikor jött nekem ez a lehetőség, akkor elég sűrű időbeosztásom volt, sok felkéréssel, és nehéz volt összeegyeztetnem a tanulással. Ahogy ez csillapodott már neki tudtam állni a feladatnak. Nehézség igazából az volt az online tanulásnál, hogy ugye minden dián végig kell menned, hogy tudjál az anyagban haladni. Sokszor éreztem azt, hogy ennek sosem lesz vége" - kezdte lapunknak Andris, aki bár nagy kihívásként tekintett a vizsgára, profin megugrotta a feladatot. Éppen ezért bízta meg a vizsgabiztos még egy feladattal.

Szerencsére minden vizsgám elsőre sikerült. Egy kicsit paráztam a KRESZ vizsgától, de végül az lett a legjobb vizsgám, mert csak 1 pontot vesztettem. A forgalomban vezetés volt talán a legnagyobb kihívás. Mikor kikerülsz a forgalomba, akkor a felelősségérzeted nagyon megnő és mindenre oda kell figyelned, mert egy rosszul hozott döntés akár másokat is veszélybe sodorhat. Nekem a kuplung használat volt nehézkes az elején, de óráról órára ezt is megtanultam. A vizsgán is minden simán ment, 1-2 kisebb hibát vétettem, amit tényleg egyszer követtem el, de a későbbiekben odafigyeltem rá és így sikerült is a vizsga. Sőt én még plusz kört is mentem, mert amikor végig mentem azon az útvonalon, amit húztam az kb. 35 perc alatt megvolt és még a sulitól messze voltunk. A vizsgabiztos meg mondta, hogy még merre menjünk el, ami egy teljesen másik útvonal volt. De ezt az akadályt is sikeresen vettem, ami a vizsgám sikerességéhez vezetett.

Fotó: Virág András

Imád vezetni

Andris azt is elárulta, hogy bár az első egyedüli vezetésénél kicsit meg volt ijedve, mára már el sem tudná képzelni a mindennapokat autó nélkül.

"Nagyon jó volt vezetni és törekszek arra, hogy minden héten több napot is vezessek, hogy meg maradjon a rutin. A lehetőséget azt Kecskeméten kaptam és itt is csináltam meg az egész jogosítvány szerzést. Nem lehetek elég hálás nekik, hogy ilyen türelemmel voltak felém. Ugyanis az EÜ-t és a KRESZT-t azt még az Exatlon All Star évada előtt csináltam meg, a rutint meg az évad után tudtam elkezdeni és sikeresen befejezni. Első hivatalos vezetésemnél, ami egyedül volt, ott ült mellettem a párom és segített nekem! Minden zökkenőmentes volt, kicsit azért meg voltam ijedve, de rájöttem vezetés közben, hogy nem kell és nagyon jó érzés volt! Azóta is mindenhova, ahova lehetséges én vezetek! Nagyon megszerettem és nagyon élvezem."

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban