Új udvarlója van Széphalmi Juliskának, akinek obszcén ábrákkal firkálták teli az autóját

Széphalmi Juliska -
Sánta Laci párkapcsolat udvarló szerelem Széphalmi Juliska Sánta László Széphalmi Júlia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ismert táncművészre végre ismét rátalált a szerelem, ám az idillbe egy eddig ismeretlen személy csúnyán belerondított.

Sánta László színművész és Széphalmi Juliska 2020 őszén szakítottak. A pár hat évig élt együtt, házasságukból egy kisfiú született, akinek a felügyeletén közösen osztoznak. Mindketten nehezen dolgozták fel a válást, de már továbbléptek, sőt Juliska most bevallotta, hogy majdnem egy év után ismét kapcsolatban van.

Széphalmi Juliska Széphalmi Juliska

"Ez egy nagyon friss kapcsolat, ezért nem szeretnék sok mindent elárulni róla. (...) Még nagyon az elején tart a kapcsolatunk, így a kilétéről és arról, hol ismerkedtünk meg, korai lenne beszélnem. Különösen a történtek után" – mesélte a táncosnő a Story magazinnak.

Az új szerelmet azonban beárnyékolja, hogy január első napjaiban egy ismeretlen tettes megrongálta Széphalmi Juliska, valamint új párjának autóját is. A járművekre valaki obszcén feliratokat és ábrákat karcolt, az ügyben a rendőrség folytat nyomozást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.