Létrehozva: 2023.01.30.
Módosítva: 2023.01.30.

Elbukta vagyona nagy részét a TV2 új Nagy Ő-je

Jákob Zoltán szinte a semmiből, csak az eszével küzdötte fel magát a leggazdagabb magyarok 100-as listájára.

Szerző Ripost

A magyarországi Nagy Ő mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy sajtóértesülések szerint a TV2-nek sikerült megnyernie a műsorhoz Jákob Zoltánt, aki 43 milliárd forintos vagyonával az ország 37. leggazdagabb embere. A "körmöskirály" ráadásul nem csak piszkosul gazdag, de sármos is, így a jelentkező hölgyek számára igazi "csemege". Az üzletember ugyan a szépségiparban alapozta meg hatalmas vagyonát, de rögös út vezetett a sikerig.

Jákob Zoltán
Jákob Zoltán nem minden üzletében volt sikeres Fotó: Jákob Zoltán

Jákob Zoltán eredeti szakmája szerint építészmérnök és ebben is kezdte a karrierjét. '97-ben indította el első vállalkozását, miután kilépett egy cégtől, ahol nem becsülték meg igazán, annak ellenére sem, hogy egy év alatt megduplázta főnökei bevételét. A siker azonban ezután sem csőstül jött. Az első önálló munkájával milliókat bukott, mivel a fővállalkozó csődöt jelentett, így nem fizetett. Ezután egy barátjával új céget alapított, ami már nyereségesen működött és működik ma is. 

Ezen a ponton azonban Zoltán hozott egy rossz döntést. Vagyona negyedét a tőzsdén fektette be és óriásit bukott. Erről Szakonyi Péter Aranyemberek című könyvében mesélt. "Nem tagadom, ez nem jött be. Határidős ügyletekbe kezdtem és napi 24 órát ültem a monitort bámulva. Nem ment egyébként rosszul, mert öt ügyletből négy bejött. 

Igaz, az ötödikkel elúszott a pénz, amit addig kerestem. 

Egy év után ezt is feladtam..."- vallotta meg az interjúkötetben. Ezután apósa tanácsát követve újra talpra tudott állni. "Szerencsére meg tudtam állni a lejtőn, amiben akkori apósom is aktív szerepet játszott. Jóindulatúan figyelmeztetett a veszélyre és ismét a saját cég felé terelt"- idézte fel Jákob Zoltán

A magyar milliárdos nemrég Ausztráliába utazott, hogy ott készüljön fel a rá váró kalandra: 

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg