Létrehozva: 2023.03.21.

„Akkor gyere!” - brutális verekedés tört ki egy tatabányai benzinkúton

Nem akarta tovább hallgatni a hangoskodó férfiakat, ezért rájuk szólt, de verekedés lett a vége.

Nem mindennapi jelenet játszódott le egy tatabányai benzinkút boltjában. Az egész azzal kezdődött, hogy egy férfi rászólt két másikra, amiért hangoskodtak.

Még a benzinkútba is kért tettek a verekedők / Fotó: Ügyészség

Csakhogy ez a két férfinak nem tetszett, így odasétáltak hozzá és megkérték, hogy menjen ki velük a boltból. Ott az egyik bolti hangoskodó férfi levette magáról a kabátját, és azt mondta ellenfelének, hogy „akkor gyere”.

A megszólított férfi azonban visszament az üzletbe, ahol az őt követő két férfi elé állt és felszólította őket az üzlet elhagyására. Erre az egyik férfi ököllel úgy megütötte őt, hogy eltört az orra, de még vérezni is kezdett. A megütött férfi is támadásba lendült, az őt bántalmazó férfi fejét és arcát háromszor ököllel megütötte.

Ezt követően a két férfi között dulakodás alakult ki, amibe becsatlakozott a harmadik elkövető is, aki társa ellenfelét megpróbálta többször megütni. A két férfi ütlegelése közben a harmadik férfi az üveg áruvédelmi kapunak nekiesett, ami összetörött. 

Az eseményeket a benzinkút biztonsági kamerája rögzítette, amit ide kattintva tekinthetsz meg. 

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság a két hangoskodó, büntetett férfit börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, a harmadik büntetlen férfit végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek