Létrehozva: 2023.06.04.

"Fáj a fejem, valami baj van" - életét vesztette a 4 gyermekes édesanya

Heteket töltött kórházban, de az életét nem tudták megmenteni az orvosok.

Egy texasi négygyermekes anyuka egyike annak a három amerikainak, akik gombás agyfertőzésben haltak meg, miután olcsó plasztikai műtétet végeztek rajtuk Mexikóban. A 29 éves Lauren Robinson gombás agyhártyagyulladásban halt meg május 31-én a texasi Galvestonban lévő Jennie Sealy Kórházban.

Gyászjelentésében úgy írták le, mint "szeretett nőt, aki örömet és melegséget hozott a körülötte élők életébe". 

Lauren egyike annak a három nőnek, akik mostanra belehaltak a fertőzésbe, miután plasztikai műtéten esett át az észak-mexikói határvárosban, Matamorosban. Februárban megműtötték, de a következő hónapokban hosszan tartó, erős fejfájásra kezdett panaszkodni. 

Lauren férje, Garrett Robinson így nyilatkozott a 12News-nak: "Nagyszerű volt, az eredmények is nagyszerűek voltak, minden rendben volt, így visszament dolgozni, de aztán folyamatosan azt mondta nekem, hogy »Fáj a fejem, valami nem stimmel«".

A pár több kórházba elment Galveston körzetében, ahol az orvosok gerincfolyadékot és vérmintát vettek Laurentől. Kiderült, agyhártyagyulladásban szenved. Heteket töltött kórházban. Négy agyvérzést kapott, és az orvosok úgy vélték, hogy ennek valószínűleg a fejében felgyülemlett folyadék az oka. 

"Nem tudom megmagyarázni, milyen érzés ezen keresztülmenni, és nem tudom mindenkinek elégszer elmondani, hogy ne tedd" - mondta Garrett.

Laurent nekrológjában úgy írták le, mint "gyermekei és mostohagyermekei iránti odaadó és szerető anyát, aki úgy bánt velük, mintha a sajátjai lennének".

"Őszinte, gondoskodó természete volt, és folyton másokon igyekezett segíteni. Mindig arra törekedett, hogy pozitív hatást gyakoroljon azokra, akikkel találkozott. Lauren élénk személyisége minden helyiséget megvilágított, ahová belépett, és gyakran ő volt a buli lelke".

Gyermekeit, Brayden Clevelandet és Braleigh Robinsont, valamint a mostohagyermekeit, Kennedyt és Aysleigh Robinsont hagyta maga mögött.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le