RETRO RÁDIÓ

Ismert emberek is érintettek a milliárdos költségvetési csalásban





Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség évekig tartó nyomozás után egy olyan ügyben, amelyben ismert üzletemberek is érintettek lehetnek.



Megosztás
Szerző: Z
Létrehozva: 2023.03.23.
bíróság

A Fővárosi Főügyészség tizenegy vádlottal szemben emelt vádat, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. Most további részleteket tudtunk meg Bagoly Bettina szóvivőtől és más forrásokból.

 

A vádlottakon milliárdokat keresnek, köztük van olyan, aki három hamis pályázattal több, mint háromszáz millió forintot nyert el. Egyesek ráadásként alvállalkozói láncokban fiktív számlákat állítottak ki, hogy csökkentsék a fizetendő áfát.

A Fővárosi Főügyészség a vádiratban végrehajtandó, illetve próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetések, pénzbüntetések, cégvezetéstől eltiltások kiszabására, valamint vagyonelkobzásokra tett indítványt. A vádlottak egyikével szemben akár 5-11 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, amennyiben bebizonyosodik bűnössége. Mindegyik vádlott szabadlábon védekezhet, eddig senkit nem tartóztattak le. A Fővárosi Főügyészség nem közöl neveket, még monogramokat sem, de más forrásból úgy tudjuk, a bíróságon majd olyan személyek is a vádlottak padjára ülnek, akik az üzleti életben és a sport világában egyaránt ismertek. Az egyikük például olyan társaságot vezet, ami munkaerő-közvetítéssel és informatikai szolgáltatással foglalkozik.

A nyomozás során vagyonbiztosítás keretében a pénzügyi nyomozók 3 cégtől csaknem 150 millió forintot foglaltak le vagyonelkobzás biztosítása céljából. A főügyészség összesen 9 céggel szemben indítványozta pénzbírság kiszabását, amelynek biztosítására a bíróság 7 gazdasági társaságtól csaknem 270 millió Ft bankszámlapénzt vett zár alá.





 





Ezeket olvastad már?
Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Most érkezett: áll a forgalom a metró vonalán, sínekre ugrott valaki a Dózsa György úton - fotókkal

Most érkezett: áll a forgalom a metró vonalán, sínekre ugrott valaki a Dózsa György úton - fotókkal

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás