Létrehozva: 2022.05.27.

Közleményt adott ki a rendőrség: meggyilkolt férfi holttestére bukkantak egy szigetszentmártoni ház udvarán

Most érkezett a hír, hogy egy 4 éve eltűnt férfi holttestére bukkantak.

Szerző Ripost

Egy rendőrnek megsúgott „úgy tudom”-ból egy négy évvel ezelőtt megölt férfi holttestének kihantolását és a tettes őrizetbe vételét hozták össze 12 nap alatt a Pest megyei nyomozók. A rendőrségi közlemény szerint egy ráckevei nyomozó május 13-án személyes kapcsolatai révén megtudta, hogy egy évekkel ezelőtt eltűnt holland férfi állítólag meghalt és elásták egy szigetszentmártoni ház udvarán. A nyomozó haladéktalanul jelentést tett, a büntetőeljárási gépezet pedig beindult.

Fotó: police.hu

Elsőként feltérképezték a vélt áldozat, valamint a vélt tettes előéletét, lehetséges közös múltját. Kiderült, a két férfi évtizedes baráti és üzleti kapcsolatban állt egymással, közös cégük volt itthon és Németországban is. Az állítólag megölt férfit 2018. óta nem látták ugyan, de eltűnésének körülményei nem adtak okot gyanúra. Testvérével évekkel korábban megromlott és meg is szűnt a kapcsolata, ahogyan korábbi feleségeivel, és gyermekeivel is. A Pest megyei rendőrök - nemzetközi együttműködés keretében - megkeresték a holland, valamint a német hatóságokat, adatokat kértek a férfi ismert és lehetséges tartózkodási helyeiről, de mindenhonnan nemleges válasz érkezett.

Fotó: police.hu

A nyomozók a friss információ birtokában úgy gondolták, legfeljebb nem találnak semmit, de inkább alaposan szemügyre veszik a bejelentésben megjelölt szigetszentmártoni ház udvarát. A feladat végrehajtásához a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársainak közreműködését kérték, akik szerszámokkal és markolóval érkeztek a címre. A feltárást megelőző terepkutatást május 25-én kora este kezdték meg, először tetemkereső kutyával. Az eb viselkedése egyértelmű volt, jelzése helyén először markolóval, majd ásókkal, lapátokkal folytatódott a terület megtisztítása. Közel 3 órával később, egy méter mélyről került elő az első bizonyíték, egy emberi koponya. A gödör kiásása után sikerült felszínre hozni a holttestet, amelyet soron kívül igazságügyi orvosszakértői vizsgálatokra szállítottak. Halálának pontos okára, idejére szakértő adhat választ.

Fotó: police.hu

A helyszíni szemlével párhuzamosan zajlott a ház tulajdonosának előállítása, majd kihallgatása. A 68 éves Z. József beismerte, 2018 tavaszán megölte, majd elásta korábbi üzlettársát. Elmondása szerint pénz miatt vesztek össze, ordibáltak egymással, a vita hevében pedig meglökte barátját, aki legurult a lépcsőn. Feje vérzett, de lábra állt, mire Z. József felkapott egy betonvasat és 2-3 alkalommal lesújtott rá, illetve ahogyan ő fogalmazott: „kétszer, háromszor megkínáltam a vassal”. A feltehetően már halott áldozata testét ezután talicskába emelte, majd az udvari komposztáló gödörbe borította. Földet halmozott rá, majd mindenkinek azt mondta, a férfi külföldre utazott.

Fotó: police.hu

Emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették Z. Józsefet, egyben kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság május 27-én elrendelt.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei - fotó

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: Ukrajna csúnyán hoppon maradt az F-16-osok ügyében + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni