Létrehozva: 2022.05.28.

Ez az igénytelen virág megvédi a veteményt a levéltetvektől

Villámgyorsan szaporodnak, és hatalmas kárt tudnak okozni, ha megtelepednek a növényeken. Egy ősi módszerrel azonban megszabadulhatsz tőlük, hiszen ez a virág nagyon hatásos a levéltetű ellen.

Nagyszüleink idejében még szinte minden konyhakertben megtalálható volt egy-két sor büdöske. Aztán ez a módszer hosszú időre feledésbe merült, pedig levéltetű ellen nagyon hatásos. Ennek a virágnak ugyanis olyan erősek az illóolajai, hogy hatására inkább elkerülik a kertet a kártevők. Biokertészek között az elmúlt években egyre elterjedtebb a növénytársítás használata, ami nem csupán azt jelenti, hogy megfelelően párosítjuk a zöldségeket aszerint, hogy jól hatnak-e egymás fejlődésére, de azt is, hogy védőnövényeket ültetünk a kertbe. Az egyik ilyen a büdöske (más néven bársonyvirág), ami burjánzó, sárga és narancssárga virágaival a virágoskert éke lehet, de emellett nagyon hatásos a kártevők, többek között a levéltetvek ellen.

Fotó: Shutterstock


 

Szórd a sorok mellé

Palántát is készíthetsz, de idén már arról lemaradtál; a kertészetekben még ugyan lehet kapni büdöskét, de ez a virág gyorsan fejlődik, így ha olcsón meg akarod úszni a dolgot, a legegyszerűbb, ha magokat veszel, és elszórod az ágyások mellett. Arra figyelj, ha magot vásárolsz, hogy többféle méretben is lehet kapni ebből a virágból: akár 70 cm-esre is megnőhet a nagy büdöske. Ez viszont lehetséges, hogy elnyomja a kerti növényeidet, és mivel túl sűrű lombot fejleszt, ezzel a gombabetegségeknek is megágyazhatsz. Ezért kis virágú bársonyvirágot vásárolj, ami legfeljebb 30 centire nő meg. 

 

Főleg az uborka és a paradicsom szereti

A büdöske erős illatát nem kedvelik a levéltetvek, ezért inkább elkerülik azokat az ágyásokat, amelyik mellé telepítettél belőle; de más kártevők ellen is hatásos. A talajlakó kártevőket, férgeket is távol tartja, de megvédi a növényeidet a gombáktól, káros baktériumoktól is. Az egész kertben hasznát veheted, de leginkább a paradicsom és az uborka mellé szokták ültetni, hiszen ennek a két zöldségnek a kártevőit tartja távol a legnagyobb számban. A büdöske emellett a csigákat is elűzi a soroktól, és javítja a talaj minőségét.

Fotó: Shutterstock


 Tudományosan bizonyított a hatékonysága

A New Castle-i Egyetem kutatói vizsgálták meg, valóban hatásos-e a büdöske a konyhakertben, és bebizonyosodott, hogy igen: hatására a károkozó rovarok nem telepednek meg a szomszédos növényeken. Az is kiderült azonban, hogy csak megelőzésre jó a büdöske: ha már megtelepedtek a levéltetvek a növényeken, hiába ültetsz melléjük. Ha már elszaporodtak a tetvek, valamilyen házi módszerrel érdemes eltávolítanod őket; ezután az újabb inváziót már megelőzi a büdöske.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban