Létrehozva: 2022.10.03.

Szilágyi Liliána újabb emberről állítja, hogy szörnyű dolgokat tett vele

Szilágyi Liliána újabb súlyos történettel állt elő.

Szerző Ripost

Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszóról köztudott, hogy édesapját, egyben korábbi edzőjét azzal vádolja, hogy éveken keresztül testileg és lelkileg bántalmazta. Szilágyi Liliána a Sunday Brunch című műsor vendége volt, ahol többek között arról is mesélt, milyen karakter volt az iskolában.

Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

Több karakter is voltam, az elején nekem volt egy elég érdekes barátnőm, aki engem nagyon sokat bántott. El is kellett mennem a suliból. Egy elég beteg lány volt egyébként, meglepő módon olyan dolgokat csinált, amit még felnőttől sem nagyon hallottam, és pánikbeteg lettem

 – fogalmazott Liliána, akit lejáratott a barátnője.

Meg volt más is, de azt majd a könyvemben írom le…

 – tette hozzá.

Ezután egy keresztény iskolába került, ahol viszont egy nagyon jó osztályközösség alakult ki. Ott jól ki tudott bontakozni, mindenkivel jóban volt.

„Volt egy kis apakomplexusom”

A műsorban felmerült, hogy általában a lányoknak az édesapjuk az etalon a férfiasságban, Liliána állítása szerint ő nem egy jó példát látott ezzel kapcsolatban.

 

Nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy akkor férfi egy férfi, ha odacsap az asztalra és rendbe tesz engem, és néha akár elcsattan egy-két pofon is. Mert egy nőt igenis lehet verni. Ez az elmúlt években hála az égnek, nagyon sokat változott, mert alapvetően szerintem akkor jó egy kapcsolat, ha megengedett ugyanúgy minden

 

 – fogalmazott Szilágyi Liliána.

(Bors)

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát