Létrehozva: 2022.05.21.

Ez komoly? Shane Tusup máris megállás nélkül csajozik

Az edző a már bevált taktikát alkalmazza: a neten veti ki a hálóját különböző lányokra.

Alig néhány napja, hogy Shane Tusup ujjáról lekerült az örök szerelembe vetett hitét szimbolizáló eljegyzési gyűrű, a köztudottan lobbanékony úszóedző máris elképesztő elánnal vetette bele magát a csajozásba! Sőt, már a hivatalos bejelentés előtt ostromolta a kiszemeltjeit! 

Fotó: Mate Krisztian

Nagyon úgy tűnik, hogy cseppet sem viselte meg a szakítás, miközben Szabó Zsófi csütörtökön a Reggeliben sem volt látható, annak ellenére, hogy meghatározó arca a műsornak. Vajon csak őt ütötte szíven, hogy a várva várt álomesküvőből nem lesz semmi? Nos, ezt nem tudhatjuk, és az okokról is mindenki hallgat.

Az viszont biztos, hogy Tusup a már korábban is bevált taktikát alkalmazza: a virtuális térben veti ki a hálóját és vár a prédára. A Reddit nevű közösségi oldalon egy Emese nevű, egyébként személyi edzőkénz dolgozó influenszer azt állította, hogy a szintén sportmániás Tusup már legalább egy hete bombázza őt üzenetekkel, valamint sorra lájkolja az edzős képeit.

"Egy hete kb nem értettem, miért írkál a Shane. Aztán most már igen… mondjuk nekem az engedélykéréseimben homokozik" - fogalmazott a lány, utalva arra, hogy nála nem ért célt az önbizalomtól duzzadó férfi próbálkozása.

 

"Végül is, pont az edzős képeimre reagálgat. Bár még nem kaptam egy halál tipik kardiózhatnánk együtt üzit" - írta Emese több sírva nevetős emoji kíséretében.

Érdekes, hogy Shane annak idején, egészen pontosan tavaly augusztusban Szabó Zsófi meghódítását is a közösségi médiában kezdte el, afféle virtuális lovagként szórta rá a bókokat. Elsőként azzal a ténnyel kapcsolatban írt neki figyelemre méltó üzenetet, hogy a műsorvezető lefutott 14 kilométert.

„Teljesen le vagyok nyűgözve! Fogalmam sem volt, hogy ilyen tehetséges sportoló vagy? Mikor hívhatlak ki, hogy tudom-e tartani veled a lépést?”

- írta akkor Tusup, és hát valljuk be, ez már felér egy randimeghívással.

Nem sokkal később a műsorvezető újra futott, újra posztolt, Shane pedig ismét megragadta az alkalmat egy laza flörtre. A szóban forgó képen Szabó Zsófi egy tarka mintás nadrágot viselt, ez ragadta meg a férfi fantáziáját.

„Az előny mellé, amit kértem... kell majd szereznem egy futóshortot, hogy passzoljon ehhez a macskanadrágodhoz" - írta.

Nos, a netes üzengetésből álomszerűnek tűnő szerelem, mesés monacói kiruccanás és romantikus lánykérés lett. Majd néhány napja rejtélyes szakítás. Az okokról mindenki csak találgat, egyesek szerint Shane erős személyisége akarva-akaratlanul egy alá-fölé rendeltségi viszonyt alakított ki, amibe egy szintén erős személyiségű nő nem tud belesimulni. Az edző - úgy tudjuk – olyannyira akaratos, hogy a saját akaratát tűzön-vízen keresztül érvényesíti. Bár ez edzőként sikereket hoz, a párkapcsolatában ez nem volt célravezető és emiatt heves viták alakultak ki. Zsófi egy komolyabb összezördülés során pánikrohamot kapott, amit Shane nem kezelt túl jól. A Bors is erről számolt be.

A Redditen felbukkant Emese mellett egyébként egy másik, ismert magyar nő is azt állította, hogy Shane már akkor kikezdett vele, miközben Zsófival flörtölt. 

Persze mivel most már hivatalosan szingli, ezt nyugodtan megteheti.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg