Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ez az isteni almás csoda lett idén Budapest desszertje

default user icon
MME
Budapest aranyalmája lett idén a főváros desszertje. Ha kedvet kaptatok hozzá, akkor péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt tudjátok megkóstolni a linzer lapra helyezett giandujás-almás csodát. Na hagyjátok ki!

A magyar csokoládégyártás az utóbbi évtizedben a világ élmezőnyébe sorakozott fel, ezt számos nemzetközi díj is visszaigazolja - mondta el a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (Csésze) keddi budapesti sajtótájékoztatóján Rebrus Csaba, a Csésze elnöke, az Édes Napok főszervezője. 

 

Mint hozzátette azonban, a magyar cukrászdáknak, édesség-manufaktúráknak óriási károkat okozott a koronavírus-járvány, most pedig az alapanyagok árának meredek emelkedése jelent számukra komoly problémát. Az Édes Napok legfontosabb célja részben ezért az, hogy felhívja a figyelmet ezekre a kézműves műhelyekre - jegyezte meg.A Csésze által kiírt Budapest desszertje pályázatról szólva Rebrus Csaba elmondta, hogy a nyertes sütemény hagyományosan az Édes Napokon kóstolható először. 

A versenyben fontos szempont, hogy az édesség bárki által beszerezhető alapanyagokból készüljön, amelyek egész évben elérhetők. A két legfontosabb alapanyagot mindig az előző győztes határozhatja meg: idén ez az alma és a mogyoró volt. A zsűrizés anonim módon zajlott, a bírálók is csak a pontszámok összesítése után ismerték meg a győztes személyét. 

 

Farkas Edina, a budapesti Veranda Cukiműhely elmondta, a Budapest aranyalmája elnevezésű sütemény egy linzer alapra helyezett mousse kocka. Ezt kívülről részben giandujás tejcsokoládéba forgatott mogyoró borítja. Belsejében almás betét rejtőzik, citrom curddel és narancsos-kávés krémmel, mindezt pedig giandujás tejcsokoládé mousse veszi körül.

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss