Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: súlyos baleset érte próba közben a Sztárban Sztár leszek! versenyzőjét

Kálóczi Réka baleset Pápai Joci Sztárban sztár leszek!
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Próba közben érte baleset a Sztárban Sztár leszek! versenyzőjét, Kálóczi Rékát. Egyelőre nem tudni, hogy vasárnap képes lesz-e színpadra állni.

Pápai Joci versenyzőjeként került be az élő show-ba Kálóczi Réka, aki lázasan készült a vasárnapi műsorra, amelyben Oszvald Marikát kellett volna színpadra vinnie. A próba során azonban súlyos baleset érte: elesett.

A talpa helyett a térdén ért földet, elviselhetetlen fájdalmai voltak. Nem tudott ráállni a lábára, ezért mentővel kórházba szállították. Meg is kellett műteni, azt pedig egyelőre nem tudni, vasárnap színpadra állhat-e majd. Pápai Joci aggódik a versenyzőjéért.

"Amikor felhívtak a kollégáim és megtudtam, mi történt, egyszerűen nem akartam elhinni. Hosszú percekbe telt, mire feleszméltem, annyira sajnálom szegény Rékát. Remélem, minél előbb felépül, és tudja folytatni a műsort" - mondta a Borsnak Joci.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.