RETRO RÁDIÓ

Vérlázító felvétel! Erőszakkal itattak vodkát egy pár hónapos csecsemővel





Hangosan nevetett a nő, miközben vodkával itatott egy kisbabát. Az esetről készült videó bejárta az internetet és nagy felháborodást keltett.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.07.
durva felelőtlenség

Felháborító videó terjedt az interneten, amiben egy brit nő erőszakkal, vélhetőleg vodkával itat egy kisbabát. A felvételen hallható a nő nevetése, miközben az üvegpalack fedelébe önti az erősen bódító szeszes italt, majd az ölében ülő kislánynak adja azt. Az észak-walesi rendőrség és a szociális szolgálatok megerősítik, hogy nyomozás indult az ügyben.

Tápszer helyett vodkával próbált itatni egy nő egy kisbabát Fotó: Shutterstock

Az eredetileg a TikTokon megjelent videó nagy felháborodást váltott ki az internetezőkből és aggódtak a gyermek jólléte miatt. A helyi rendőrség közleményben tájékoztatta a lakosokat az ügy fejleményéről.

„Tudunk a közösségi médiában keringő videóról, amelyen látható, hogy egy kisgyereknek alkoholt adagol egy felnőtt. Jelenleg a Szociális Szolgálattal együtt dolgozunk, és megvédtük a gyermeket. Folytatjuk az ügy kivizsgálását, a gyermek pedig biztonságos kezekben van. Szeretnénk megköszönni a lakosságnak, hogy jelezték aggályaikat, és hogy támogatták a vizsgálatot” – írta a Wrexham városi rendőrség.

A hatóságok nem fedték fel a nő és a baba kapcsolatát – írja a Daily Post .





Ezeket olvastad már?
"Éppen a kislányomnak meséltem, amikor hallottam a jajveszékelést" – Megszólalt a szomszéd a csepeli házból kiesett kisfiúról

"Éppen a kislányomnak meséltem, amikor hallottam a jajveszékelést" – Megszólalt a szomszéd a csepeli házból kiesett kisfiúról

Durva baleset az M5-ösön, szalagkorlátnak csapódott egy autó

Durva baleset az M5-ösön, szalagkorlátnak csapódott egy autó

Romantikáznál a pároddal? Itt sétálhatsz cseresznyefák alatt

Romantikáznál a pároddal? Itt sétálhatsz cseresznyefák alatt

"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás