Létrehozva: 2023.02.02.
Módosítva: 2023.02.02.

Azt hitte, csak elfáradt: rákban meghalt a kismama, egyéves kislányát hagyta magára

Azt hitte, azért szédül, mert fáradt. Nemrégiben született meg a kisbabája.

Szerző P. E.

Egy fiatal édesanya rákban halt meg, miután azt hitte, csak a babája miatti kimerültségről van szó, majd az orvos azt közölte vele, herpeszes. Anneka Johnstone alig 33 évesen halt meg, mindössze egy évvel azután, hogy világra hozta lányát, Siennát. 

Fotó: Facebook

Férje, Alan Johnstone (38) azt mondta, hogy Anneka szédült, de ezt "bébi agynak" minősítette, mígnem elesett, miközben kezében tartotta az akkor hat hónapos Siennát. Az újdonsült anyát 2019 júniusában szállították kórházba, miután elkezdte vonszolni a lábát, és közölték vele, hogy herpes simplex vírusa van, és antibiotikumot kapott.

Egy héttel később a pár világa összeomlott, amikor Annekánál hivatalosan IV-es fokozatú glioblasztómát – egy rosszindulatú agydaganatot – diagnosztizáltak, és mindössze hat hónappal később, 2019 novemberében elhunyt.

Alan 18 évesen ismerte meg "gyermekkori kedvesét", majd 2015-ben összeházasodtak. 2018-ban megszületett a most négyéves lányuk.

Alan, aki orvostechnikus a skóciai Dumfriesben, azt mondta: „Mindnyájunkat úgy ért, mint egy atomtámadás. Anneka látni akarta a lányát felnőni. Miután közölték vele a hírt, visszamentünk, hogy elmondjuk a családnak. Az első, akit meglátott, amikor belépett a házba, a kislányunk volt. Teljesen összetört. Csak arra vágyott, hogy anya legyen, hogy ott legyen Sienna 18. születésnapján és lássa férjhez menni a lányát."

Az orvosok egy héttel a herpesz megállapítása után MRI-re küldték Annekát. Ott derült ki, hogy valójában agydaganata van.

"Láttam a szemében a félelmet, halálra volt rémülve - ahogy mindenki az lett volna 33 évesen. Tudtuk, hogy nem tehetünk semmit" - emlékezett vissza Alan.

A diagnózis követően Anneka állapota romlani kezdett és az élete hátralévő részét kórházban töltötte. 

„Nehéz út volt számomra – egy összetartó családból egy 13 hónapos gyerekkel egyedülállóvá válni. Sienna teljesen más fókuszt adott nekem, ő az első számomra. Annyi szeretetet adok neki, amennyit csak tudok – ő az oka annak, hogy reggel felkelek."

Idén Alan lefutja a London Maratont Anneka emlékére, és pénzt gyűjt a The Brain Tumor Organisation számára. Eddig 55 ezer fontot gyűjtött össze jótékony célra, miután egy hét alatt 215 mérföldet gyalogolt Skóciában.

 

 

Szerző P. E.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő