RETRO RÁDIÓ

Ellentmondásba keveredett Dolly, folytatódik a borzalmas állatkínzási ügy





Egy gyöngyösi tanyáról, szívszaggató körülmények közül mentették ki a kutyákat, akiknek maradandó lelki és testi sebeik lehet, hogy sosem gyógyulnak be.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.06.07.
Dolly Vahur Állatvédő Egyesület állatkínzási ügy kutya rendőrség

Bár Dolly állítja, fogalma sem volt arról, hogy mi folyik a menedzsere gyöngyösi házában, egyre több állatvédő gondolja úgy, hogy ez nem így van. Különösen, mióta az énekesnő ellentmondásba keveredett. Hiszen míg a helyszínen azt állította, hogy az általa elvitt tíz kutya az ő tulajdonát képezi, de a sajtóhoz eljuttatott közleményében azt nyilatkozta, hogy csak menteni érkezett a házhoz, még a rendőrség megjelenése előtt. Hogy mi az igazság, az hamarosan kiderülhet, hiszen folyik a rendőrségi nyomozás és számos bizonyíték került már elő, melyek megmutatják, ki, kik a felelősek a szörnyű állatkínzási ügyben.

Fotó: Nagy Zoltan

Időközben persze érkeznek jó hírek is, hiszen a több tucat mentett állat mindegyike jó kezekbe került. Többek között Ajkára a Vahur Állatvédő Egyesülethez, akik már be is számoltak követőiknek a náluk elhelyezett kutyák állapotáról.

Hogy mi lett a mentett kutyák sorsa és hogy vannak most, arról bővebben csütörtök reggel olvashatsz a BorsOnline-on!


 





 





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás