Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Vigyázz! Hamis mosószert árult az egyik hazai webáruház

default user icon
MTI
Az ellenőröknek az szúrt szemet, hogy az ismert márka termékeit feltűnően alacsony áron kínálták.

Hamis mosószereket kínált vevőinek egy webáruház, az ellenőrök próbavásárlással buktatták le a csalókat – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei munkatársainak az tűnt fel, hogy az internetes áruház az egyik közismert mosószergyártó termékeit feltűnően alacsony áron kínálta, ezért rendeltek a mosószerekből.

A próbavásárlás során bebizonyosodott, hogy a kiszállított termékek hamisak, ezért az ellenőrök a NAV Bevetési Igazgatóság pénzügyőreivel közösen visszavitték azokat a webáruházat üzemeltető cég telephelyére. A helyszín átvizsgálásakor több mint száz olyan mosószer került elő, amelyekről a márkák képviselői is megállapították, hogy hamisítványok. Az előzetes kalkuláció szerint a webáruház ezzel mintegy ötszázezer forint vagyoni hátrányt okozott – tájékoztatott a hatóság.

A termékek mennyisége és az okozott kár nagysága miatt az ellenőrzésbe a NAV Közép-Magyarországi Bűnügyi Igazgatóságát is bevonták, a nyomozók 112 darab mosószert foglaltak le, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indítottak eljárást.

A rossz minőségű, hamisított termékek kiszűrése a piacról fontos feladat, mert a gazdaság jogkövető szereplőinek jelentős kárt okoznak, a vásárlóknak pedig egészségügyi kockázatot jelentenek – olvasható a NAV közleményében.

Borítókép: Shutterstock

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss