Létrehozva: 2022.05.23.

Botrányos videó: így üvöltözött Kulcsár Edina kedvese a színpadon

A dolgok nem úgy mentek, mint ahogy azt szertette volna.

Szerző Ripost

Mint a Ripost megírta, G.w.M bejelentést tett közösségi oldalán azután, hogy május 20-án sietősen távozott a koncertje helyszínéről. Nem akarta szó nélkül hagyni a történetet, ezért Instagram-oldalán a 24 órán keresztül megtekinthető videójában adott magyarázatot tettére, és egyúttal elnézést kért, annak ellenére, hogy önhibáján kívül hagyta ott a rajongóit. Kiderült, hogy egy szerencsétlen technikai hiba miatt nem tudta vállalni a fellépést. 

Fotó: Metropol

Az esetről most előkerült egy videó is, amelyen jól látható a rapper, aki körülbelül két percet töltött a színpadon a botrányos technikával szenvedve. Végül hátrarohant a dj-hez, és ordított neki:  Állítsd le, állítsd le!

Majd a közönséghez intézte szavait:

Ha jó lesz a technika, visszajövünk, nagy tapsot a technikusoknak! Bravó!

Végül nem léptek fel, mivel mire mindent a helyére tettek az illetékesek, a rappernek már rég úton kellett lennie a következő koncertjére, ráadásul elve későn mehettek fel a színpadra - írja a Bors.

A videón, amely most a TikTok-ra is felkerült, nemcsak a színpadi eseményeket láthatjuk, de abba is beleshetünk, mi történt a háttérben:

@makajennifer

2 perc után haza is mennt 😂😂😂

♬ eredeti hang - Jenni baba👌😘


 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin