Létrehozva: 2022.08.16.

Riadót fújtak az idősek miatt Óbudán! Újra félni kell?

Idegenek környékezik meg a III. kerületi nyugdíjasokat, majd a bizalmukba próbálnak férkőzni. Többen arra gyanakodnak, hogy ismét beindult az időseket megcélzó, eltartási szerződéssel trükköző lakásmaffia.

Kedvesnek tűnő, a mai világban azonban inkább ijesztő történetről számolt be egy óbudai nő. Idős édesapját az egyik áruház parkolójában szólították le, már két alkalommal is: először egy férfi, majd egy nő. A módszer kísértetiesen emlékeztet a lakásmaffia működésére, ezért érdemes idősebb családtagjainkkal beszélni a rájuk leselkedő veszélyekről. 

Azt mondták neki, hogy kifizetik azt, ami a kosarában van, mert kedvelik az időseket és segíteni akarnak. Mind a két alkalommal adtak Apukámnak ezer forintot és egy ivólevet. Az áruházban kifigyelték és a parkolóban szólították le. Idős, 90 éves apám elfogadta a pénzt és még örült is, hogy milyen kedves emberek vannak. Beszéltünk vele azóta, néha elhiszi, néha nem, hogy ez nem tiszta szívből jövő adomány volt. Volt már valakinek hasonló tapasztalata? Mit tehetnénk? Megpróbálunk figyelni és tisztes távolságból elkísérni vásárolni, de mit is tehetnénk, ha meglátjuk ezeket az embereket?” - írta a nő, hozzátéve, hogy a két „adakozó” kapcsolatban áll egymással. „A gyanús az, hogy a második alkalommal a nő hivatkozott az első alkalommal pénzt adó férfira, hogy ők társak és tőle tud édesapámról. Nagyon nem kerek ez a történet” – írta.


A legtöbben hátsó szándékot sejtenek a kedves tett mögött

Bár a bejegyzés alatt akadnak páran, akik szerint tényleg szimpla emberi kedvességről volt szó, a legtöbben azért úgy vélik, hogy azok, akik leszólították, vagy az idős férfi pénzére, vagy a lakására hajtanak. Óbudán ugyanis emlékeznek még a lakásmaffiára, a helyiek az ilyen történetek kapcsán óvatosságra intenek. Főleg, amikor ennyire egyértelmű jelek utalnak arra, hogy a szokott módszerrel próbálkoznak ismét. A leggyakoribb, hogy apróbb ajándékokkal, kedves gesztusokkal, figyelmességgel behálózzák az időseket, akiket aztán megpróbálnak vagy értéktárgyaiktól, vagy lakásuktól, vagy rosszabb esetben akár az életüktől megfosztani.

Óbudán volt már erre példa


Tavaly a Ripost több ízben is cikkezett az óbudai lakásmaffiáról, miután a III. kerületi, Vörösvári úti panelházakban figyelmeztető lakátok jelentek meg, amelyek arra hívták fel a figyelmet, hogy vigyázzanak az idősek, ha eltartási szerződést szeretnének velük kötni. Azt beszélték annak idején, hogy több, a helyiek által is ismert egyedülálló, idős ember halt meg gyanús körülmények között, miután eltartási szerződést kötött vagy lakottan eladta a lakását. A figyelmeztető plakátot az Óbudai 5. számú Lakásszövetkezet elnöke, Tilly László tette ki, ő lapunknak akkor azt mondta, négy ilyen elhalálozásról is tud. 

Apró figyelmességgel kezdődik...

Bár a rendőrség az eset kapcsán nyomozást indított és vagy kétszáz embert kihallgatott, arra nem talált a halálesetek kapcsán bizonyítékot az idegenkezűségre. Többen beszámoltak azonban lapunknak akkor arról a módszerről, hogy piacokon, áruházaknál kifigyelik az időseket, a nyomukba szegődnek és elkezdik kísérgetni őket, a bizalmukba férkőznek, majd általában azt az ajánlatot teszik, hogy az idős adja el a lakását nekik holtig tartó haszonélvezeti joggal, tehát az idős ember élete végéig lakhat a korábban eladott lakásban, tőlük pedig kap egy meghatározott havi összeget haláláig. Önmagában az eltartási szerződéssel vagy a lakás lakott értékesítésével persze nincs gond, de gyakran ez áron alul történt, és a szerződő idős ember nem sokkal később elhunyt. Ez az, amiért Óbudán óvatosságra intik az időseket, amikor látszatra érdek nélkül idegenek kedveskednek nekik.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben