RETRO RÁDIÓ

Súlyos beteg Benedek Miklós, az utolsó pillanatban mondta le az előadását





A Kossuth-díjas színművész reménykedik a visszatérésben.



Megosztás
Szerző: sk
Létrehozva: 2023.02.07.
Benedek Tibor édesapja

Hónapok óta nem állhatott a színpadra, s sokáig úgy tűnt, kedd este újra láthatja a közönség Benedek Miklóst. A tragikusan fiatalon elhunyt vízipólós Benedek Tibor Kossuth-díjas édesapja a február 7-én az Orlai Produkció, Hárman a padon című előadásában lépett volna fel, de az utolsó pillanatban jelezte, nem tudja vállalni a szereplést.

Benedek Miklós a fiát temette el.
Fotó: Czimbal Gyula

A Blikk most arról számolt be, hogy a színművész állapota ugyan javul, sőt, kollégája, Gálvölgyi János szerint heteken belül megtarthatják az előadást.

- Miklós most már jól, illetve jobban van, nemrég engedték ki a kórházból, de két hét múlva, a Csömörre meghirdetett előadáson minden remény szerint ott lesz

- mondta Gálvölgyi János a lapnak.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész jutalomjátékának tartott előadások közül december 11. óta valamennyit lemondták hónapok óta tartó gyógykezelés miatt.





 





Ezeket olvastad már?
Az 57 éves Salma Hayek bikiniben mutatta meg az észveszejtően tökéletes testét, nem találunk szavakat

Az 57 éves Salma Hayek bikiniben mutatta meg az észveszejtően tökéletes testét, nem találunk szavakat

Beolajozott testtel tárta szét a lábát az Exatlon dögös sztárja

Beolajozott testtel tárta szét a lábát az Exatlon dögös sztárja

Pikáns botrányba keveredett Taylor Swift: Intim képek árasztották el róla a netet

Pikáns botrányba keveredett Taylor Swift: Intim képek árasztották el róla a netet

Iszonyú fájdalom: Halva született a Kémkölykök sztárjának babája

Iszonyú fájdalom: Halva született a Kémkölykök sztárjának babája

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás