RETRO RÁDIÓ

Lékai- Kiss Ramóna győzött: Nem hiszed el, mit mondott erre Ördög Nóra





Évekig senki nem rúghatott labdába Ördög Nóra mellett, ám idén nem ő lett a befutó.



Megosztás
Szerző: Cs.I.G.a
Létrehozva: 2023.03.30.
Kiss Ramóna TV2 gratuláció Ördög Nóra

Szerda este nagyszabású rendezvényen adták át a Televíziós Újságírók Díját, ahol műsorokat, színészeket és műsorvezetőket díjaztak. A jelöltek között Lékai-Kiss Ramóna és Ördög Nóra is szerepelt, végül az előbbi nyerte el a legjobb női műsorvezetőnek járó elismerést. Bár sokan azt hihették, hogy Ördög Nóra sikersorozata nem törik meg, és ahogy eddig hét alkalommal, úgy most is ő veheti át ezt a rangos elismerést. Helyette azonban most kolléganője, a Sztárban Sztár zsűritagja büszkélkedhetett vele.  Ramóna a rendezvény másnapján szívesen mesélt érzéseiről és a Borsnak, azt is elárulta, ki volt az első, aki gratulált neki.

Lékai-Kiss Ramóna nagyon vágyott erre az elismerésre. 

Nagyon büszke vagyok erre a szakmai díjra, az pedig kifejezetten hatalmas öröm számomra, hogy Ördög Nóra után, - aki egyébként elsőként gratulált nekem Mexikóból - idén én vehettem át ezt az elismerést. Már a jelöltség önmagában is nagyon nagy szó, de hatalmas vágyam volt, hogy ez a trófea az én polcomra is odakerüljön, és hogy ez most, 2023-ban történt meg, igazán örömteli, nagyon hálás vagyok ezért.

– mondta a Borsnak Ramóna. Az, hogy Ördög Nóra elsőként gratulált neki, sokat elárul a kettejük kapcsolatáról. A nézők a Dancing with the Stars adásaiban is láthatták, milyen jó viszonyt ápol egymással a két műsorvezető. 

Lékai-Kiss Ramóna amikor 2017-ben elment az első műsorvezetői meghallgatására, nem gondolta, hogy  egyszer ilyen szakmai elismerést kap. A győzelme ellenére sem lazsál sőt, továbbra is szeretné maximális odafigyeléssel végezni a munkáját. A díjátadón a boldogság mellett az izgalom is hatalmába kerítette a TV2 sztárját. Annak ellenére érzett így,  hogy csak régi ismerősök, barátok és kollégák vették körül. 

Nem szerepelt a távoli terveim között ez az elismerés, de vágytam rá.  A TV2-nek köszönhetően lehetőségem van hónapról-hónapra, újabb és újabb műsorokban szerepelni és szórakoztatni a nézőket. Leghálásabb mégis Pavel Stanchevnek és Fischer Gábornak vagyok, akik a mai napig megbíznak bennem  – zárta a gondolatait Lékai-Kiss Ramóna.

Hétszer megnyerte, idén nem sikerült

Ördög Nórát már kilenc alkalommal jelölték a Televíziós Újságírók Díjára, amiből hétszer sikerült is hazavinnie a szobrocskát. Ezzel, az elismerés történetében abszolút rekordernek számít. Bár idén kolléganője letaszította a trónról, egy cseppet sem kesereg, hiszen az Ázsia Expressz megkapta a legjobb reality-nek járó díjat. Nóri Mexikóból jelentkezett be az átadóra, ahol éppen a műsor következő, negyedik évadát forgatják.





 





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás