RETRO RÁDIÓ

Megszólalt Ágica a reggeli rosszulléte kapcsán: a legrosszabbkor jött





Ágica nyílt őszinteséggel állt kamerák elé, és elmondta, mi a helyzet vele. Nem fogadta jó szívvel, hogy pont most jött be.



Megosztás
Szerző: sv
Létrehozva: 2023.06.03.
Hal a torta Ágica vacsora

Ezen a héten Ágica is a Hal a tortán csapatába tartozott, ennek apropóján pedig négyszer vendégeskedett társainál, egyszer pedig neki kellett vendégül látnia a többieket. Az egykori realitys mindent megtett annak érdekében, hogy a vacsora jól sikerüljön, a reggel azonban nehezen indult

Ágica
Ágicát nagyon rosszul érintette a görcs / Fotó:  TV2

Nyugodtan indult Ágica reggele, noha eseménydús nap elé nézett. Öt fő számára kellett ízletes, háromfogásos vacsorát készítenie, reggel pedig édesanyját hívva sétált le a lépcsőn,és a kávéját kevergetve várta, hogy felvegye a telefont. Már az is igencsak felbosszantotta, hogy hosszasan kellett várakoznia, mire az anyukája felvette. Tanácsokat szeretett volna kérni, ám közben haladnia is kellett volna, hiszen ilyenkor az idővel is versenyeznek a sztárok. 





Miközben az édesanyja beszélt, Ágicának begörcsölt a talpa, és hatalmas fájdalmakat élt át. Majdnem leesett a szélről, és olyannyira rosszul lett a fájdalomtól, hogy majdnem elájult:

Annyira begörcsölt a talpam, hogy én azt hittem, elájulok. Nekem nem volt még ilyen. És hogy pont ma? A mai reggelen, amikor vacsoravendégeim jönnek, és öt főre terülj-terülj asztalkámmal készülök, és anyukám ebből semmit nem hallott

- panaszkodott. Édesanyja nem vette észre, hogy lánya rosszul lett. Amikor pedig Ágica panaszosan azt mondta, hogy ő nem főz, akkor édesanyja egyetértését fejezte ki, és azt javasolta, hogy inkább vigye el őket vendéglőbe.  

 





Ezeket olvastad már?
Vilmos herceg nagy bejelentést tett, ez Katalin hercegnét is érinti

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, ez Katalin hercegnét is érinti

Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában – Videó

Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában – Videó

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás