Létrehozva: 2022.09.28.

Akár szakítás is lehet a vége: komoly viták várnak erre a 3 csillagjegyre októberben

Az elmúlt hónapok mindenkinek alaposan feladták a leckét, de még nem lehet fellélegezni: vannak csillagjegyek, akik számára a java még csak most jön...

Október másodikán befejezi retrográd mozgását a Merkúr, és ezzel különleges időszak veszi kezdetét. Ez a hónap a szüretelésről fog szólni: bőven lesznek, akik most aratják le korábbi munkájuk gyümölcsét, legyen szó akár pénzügyekről, akár kapcsolatokról. Aki sok energiát fektetett az önmunkába, az azt veszi észre októberben, hogy másképp tekint a körülötte lévőkre, és sok mindent szóvá tesz, ami felett eddig szemet hunyt. Ez azonban elkerülhetetlenül is vitákhoz vezethet a szeretteivel. Három csillagjegy esetében annyira eldurvulhat a helyzet, hogy akár szakítás, vagy barátságok megszűnése is lehet a vége.

Breakup.,Furious,Woman,Ripping,Wedding,Photo,With,Ex-husband,Sitting,On
Fotó: Shutterstock

Kos

Ebben a hónapban igencsak kreatív leszel mind a munkában, mind a magánéletedben, úgy érzed, eljött a nagy változások ideje. Ha van olyan dolog, amit régóta halogatsz – utazás, felújítás, új ruhatár –, abba érdemes most belefogni. Azonban meglehet, hogy a környezetednek ez a hirtelen jött változás nem tetszik majd, és ez kihathat a párkapcsolatodra is. Hallgass a szívedre, nyisd meg az elméd, és igyekezz a másik helyzetébe képzelni magad! Így végül minden tisztázódik, és minőségibb, mélyebb kapcsolatokkal vághatsz bele az elkövetkező időszakba.

Rák

A munkád alaposan feladja a leckét októberben, úgy fogod érezni, hogy soha nem jutsz a végére, és ez frusztrál. Próbáld meg kizárni a stresszt, keress meditációs technikákat, új hobbikat, melyek oldják a feszültséget. Ebben a hónapban szeretnél eltűnni a világ elől, de a környezeted nem hagyja majd, hogy begubózzál. Ez eleinte lehet, hogy rossz érzéseket vált ki belőled, de néha érdemes megfogadni a tanácsokat, és önmagadnak lenni. A hónap közepén eljön az ideje, hogy végre tisztázd a családdal, kedveseddel azokat a konfliktusokat, amiket hónapok, netán évek óta a szőnyeg alá söpörtetek.

Skorpió

Tele leszel indulatokkal és feszültséggel a hónap elején, hiszen nem látod az alagút végén a fényt, és emiatt ingerült, szurkálódó lehet a hangulatod. Különösen bosszanthat, hogy a környezeted egészen más jövőt tervez, mint te. Fontos, hogy mindig számolj el tízig, mielőtt az érveidet felsorakoztatnád, hiszen könnyen csúnya veszekedés lehet a vége! Higgadtan, nyugodtan magyarázd el a szeretteidnek a szempontjaidat, és azt, hogy mit szeretnél. A hónap közepén minden letisztul, október végére pedig elmélyül a párkapcsolatod. Ha pedig egyedül vagy, ekkor megtalálhatod az igazit.


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Sorsfordító lesz a tavasz, ezekre a csillagjegyekre nagy lehetőség vár

EZO

4 csillagjegy, aki áprilisban nagy változásokat él át a szerelemben és a karrierben egyaránt

EZO

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

EZO

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

EZO

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

EZO

Ezt a 3 csillagjegyet áprilisban megjutalmazzák az égiek

EZO

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

EZO

Szeretnél tudatosan álmodni? Nem mese! Megtanítunk rá!