Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.10.06.

Lebukott Meghan, nem is Diana a példaképe, hanem a botrányos elődje

Eddig is sok hasonlóságot lehetett felfedezni Meghan és Wallis között, de most még több egyezést találtak.

Az, hogy a történelem ismétli önmagát, és hogy a divat is örök körforgásban van, nem újdonság. Ám az, hogy a brit királyi család történelmében akadt néhány évtized eltéréssel két olyan amerikai nő is, aki az egész monarchiát akarta felborítani, és ez a két hölgy szinte ugyanúgy öltözködik, már nem véletlen. Legalábbis sokan úgy vélik, hogy miközben Meghan Markle mindenhol azt hangoztatja, hogy neki megboldogult anyósa, Diana a legnagyobb inspiráció, valójában Wallis Simpson az, akiért rajong.

Aki nem ismerné, Wallis az a többszörösen elvált nő, aki miatt 1936-ban VIII. Eduárd lemondott a trónról, elképesztő botrányt okozva Angliában. Persze utólag kijelenthető, hogy jól jártak a britek, hiszen a koronát megöröklő öccse, VI. György sem volt rossz uralkodó, de az őt követő II. Erzsébet a történelem egyik legnagyobbja lett. 

A Megxit idején sokan a történelem megismétlődését látták Meghanban testet ölteni, hiszen ugyanúgy rángatta ki az egyik tagot a brit királyi családból, ahogy Wallis, és ugyanúgy Amerikában siránkoznak azóta, ahogy Wallis és Windsor hercege tették. Most pedig néhány Meghant nem annyira kedvelő időmilliomos tucatnyi bizonyítékot talált arra, hogy az egykori színésznő Simpsont másolja nemcsak tetteiben, hanem az öltözködésében is. 

Fotó: Twitter

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

G.w.M: Edinának nem Valentin-napja van, hanem Valentin-élete

HŰHA

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában