Létrehozva: 2023.01.29.

Havi 28.500 forint nyugdíj: ennyit kap kézhez a Neoton egykori sztárja

Pál Éva negyvenegymilliós devizahitelétől megszabadult, nyugdíját azonban egész életére adósság terheli.

Pál Éva nehéz helyzetbe került, amikor a devizahitel csapdájába került. A 10 milliós kölcsönből 41 milliós tartozás lett, amit havonta 170 ezer forinttal törlesztett. Ezt már fia segítségével sem tudta vállalni, így végül nem volt más választása, el kellett adnia imádott otthonát. A Borsnak elárulta, a devizahiteltől ugyan megszabadult, de más adósság is terheli a pénztárcáját.

Öt napom volt arra, hogy eladjam. Végül a szerencse mellém állt, mert három nap alatt túladtam rajta. 

Így nem a bank vitte, ki tudtam fizetni a tartozást és a megmaradt pénzből vásároltunk egy kisebb házat. Nagyjából 15 végrehajtás volt rajta, ezért tudtunk nyomott áron hozzájutni. Óriási mázlim volt: megszabadultunk a hiteltől" – mondta a lapnak az énekesnő.

Az énekesnő tele van tervekkel. Fotó: Bors

A Neoton egykori sztárja mégsem lélegezhet fel teljesen, ugyanis az első vállalkozásából eredő felhalmozott tartozástól nem tudott megszabadulni.

"Naivan csináltam egy közös vállalkozást, de inkorrekt partnert találtam. Egy 1 millió forintos kiegyenlítetlen számlából 3,5 milliós tartozást lett, és végrehajtás alá került. 

A 49 ezer forintos nyugdíjamból vonják, így életem végig a 28 500 forintos minimumnál nem fogok többet kapni. 

De nem akarok panaszkodni, mindig megoldottam mindent, és a fiam óriási segítség számomra. Nagy iskola volt ez nekem, tanultam belőle" – mesélte.

Minden nehézség ellenére boldog, nem akar panaszkodni, főleg, mert újra és újra sikerült talpra állnia.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”