Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.02.07.

Saját fia miatt kényszerült munkásszállóra az édesanya: "Dohos, büdös, alig jobb, mint az utca"

Saját fia rakta utcára az ajándékba kapott lakásból a kőbányai édesanyát.

Zsóka nagyon szeretné, ha nem kellene beperelnie a saját gyermekét, de sajnos erre egyre kevesebb az esély. Mint arról a Metropol beszámolt, az asszony édesanyja februárban vesztette éltét. Zsóka csak ekkor tudta meg, hogy nyolc évvel ezelőtt a nagymama az unokájának, Gábrielnek adta a lakást egy ajándékozási szerződés keretében. 

Ugyan az idősödő nőnek kötelesrész járna, de a fiú egyelőre nem fizetett, és úgy tűnik, ezután sem fog.

Zsókát annak ellenére dobta ki az ingatlanból, gyakorlatilag az utcára, hogy ő maga soha nem lakott a lakásban, és láthatóan nem is akar beköltözni.

 Nádasdy Zsóka
Zsókának perelnie kell, hogy legyen hol laknia  Fotó: Bors

Hihetetlen, hogy a fiú, akit felneveltem, gyakorlatilag hajléktalant csinált belőlem

– magyarázta az asszony a Borsnak.

"Szerencsére még nem aludtam hajléktalanszállón, de az ismerősök jóindulatán múlik, hogy van hol aludnom. Ha éppen egyik barátomhoz sem tudok feljutni, napi 6000 forintért kell kivennem egy szobát egy munkásszállón. Annak színvonala igencsak lesújtó.

 Dohos, büdös, éppen csak jobb az utcánál

 – csuklott el Zsóka hangja.

Korábban több lehetőség lett volna a kilakoltatott anyának

Az asszony barátai hiába igyekeznek segíteni neki, és hiába javasolják, hogy kérjen bitokvédelmet, a Bors által megkérdezett ügyvéd, Berényi András szerint ezt korábban kellett volna meglépnie, akkor, amikor még fizikailag a lakásban lakott. Erre most már nincs lehetősége. Ugyanakkor a hatályos szabályok szerint az ajándékozási szerződés a kelte után 10 éven belül megtámadható. Ha Gábriel nem hajlandó holtig tartó lakhatást biztosítani az anyjának, Zsókának a bírósághoz kell fordulnia.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő