Létrehozva: 2023.03.22.

Folytatódik? Curtis mindent kiteregetett Majkáról - videó

Már azt hittük, véget ért a botrány, most azonban új fejlemények vannak.

Hogy is felejthetnénk el Curtis és Majka szakítását? Ismeretes, hogy Curtisnek komoly drogproblémái voltak, amely miatt elvonóra is kellett járnia. Az akkor munkakapcsolatban lévő Curtis és Majka között ez igen nagy éket vert, hiszen Majka kezdte elveszíteni a türelmét társával szemben. Egy idő után azonban már nem tudta palástolni érzéseit, és mint azt korábban már megírtuk, Majka nyilvánosan kimondta a véleményét Curtis drogproblémáival kapcsolatban. 

Curtis mindent elárul Hajdú Péternek. Fotó: Szabolcs László

Ezt természetesen Curtis igencsak a szívére vette, aminek csakhamar az lett a következménye, hogy a viszony kettejük között elmérgesedett, és hamarosan véget is ért a munkakapcsolatuk. Már nem csináltak közösen zenéket és nem vállaltak közös fellépéseket sem.

Bár a nagy szakítás megtörtént, az indulatok még sokáig nem csillapodtak. Curtis üzengetett Majkának, Majka visszatámadt. Mindketten nyilvánosságra hoztak olyan dolgokat, amelyek kulisszatitkok voltak a másik életében.
Mostanában úgy tűnt, a kedélyek lecsillapodtak, hiszen már nem szájkaratéznak a nyilvánosság előtt. E tekintetben azonban váratlan fordulat történt: Hajdú Péter a közösségi felületén megosztott egy videót, amelyben arról informálja a nézőit, hogy a következő vendége Curtis lesz, aki mindenről kitereget. A Frizbi TV következő adásába csupán néhány másodperc betekintést engedett, de ebben a rapper éppen arról számol be, hogy milyen nehézségei voltak a Majkával való közös munkának:

„Peti elég erős személyiség, és én is az vagyok, de én inkább elengedtem ezt a történetet. Úgy voltam vele, hogy ez egy jel, és itt az idő, hogy elinduljak a saját utamon, és szerintem a legjobb” – tálalt ki Curtis.

Csináltunk egy nagykoncertet, és hogy Majkáék de jó bulit csináltak. Hát az nem Majkáék buli volt, hanem az egy közös buli volt

– hangzott el az adásban.

„Szeretem a zenéjüket, amikor együtt zenéltek akkor is szerettem és külön-külön is szeretem őket! Sajnálom, hogy szétmentek! Majka már egyedül is bizonyított, most felkészül Curtis. Méghozzá hamarosan élőben!” - írta Hajdú Péter, amely azt is jelenti, hogy Curtis hamarosan újult erővel tér vissza a zene világába. 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját