Létrehozva: 2023.03.24.

„Remélem, a mennyekben is együtt vagytok” – kisfiával hajtott a halálba Vivien

Különös baleset történt egy faluban. Az áldozat egy magyar édesanya és a kisfia.

Szörnyű tragédia rázta meg egy angol kis falu közösségét. Vivien fiával, a nyolc éves Milánnal utazott autójukban az angliai Lincolnshire-hez közeli településen, amikor tavaly szeptember 3-án elvesztette uralmát járműve felett. Mindketten életük egy új fejezetei előtt álltak a tragédia előtt: Vivien párja, Sándor azon a héten szerette volna megkérni a nő kezét olvasható a Metro oldalán.

Hét óra a víz alatt

Egy térfigyelő kamera megörökítette a pillanatot, amikor a páros elhagyta az angliai kis falut. Ekkor látták anyát és fiát utoljára élve.  Egy vizsgálat során, amely a halálos baleset körülményeit vette számba, kiderült, hogy Vivien 65 kilométer/órás sebességgel vezetett, amikor egy éles kanyarban a járműve megpördült. Vivien kék Ford Focusa délelőtt 10:35 körül csapódott át egy lánckerítésen, majd belezuhant a közeli tóba, és hét órán keresztül a víz alatt ragadt.

John Smith, egy környékbeli halász 17:30-kor arra sétált és meglátta víz alá merült autót, de először nem vette észre, hogy bárki is van benne. Csak annyit látott, hogy a jármű két hátsó kereke kilátszik. A férfi a biztonság kedvéért kihívta a mentőket.

A mentők 18 óra 20 perckor érkeztek ki.

Akkor még nem tudták, van-e utas a járműben.

 – mondta el PC Rutter, rendőrtiszt.

Betörték az ablakot

Később egy tűzoltónak tűnt fel, hogy egy gyerekláb látszik az anyósülés melletti ablakban. A rendőrtisztek ezután azonnal a vízbe rohantak, és betörték az ablakot.

Kihoztak egy gyereket a vízből, aki semmire nem reagál 

– folytatta a tiszt.

A mentők kivették a gyermeket a rendőr karjából, és mentőautóval elsiettek a helyszínről.

Nem sokkal később a rendőrök egy női holttestet találták a járműben 

– mondta a rendőr, hozzátéve, hogy az asszony nem volt bekötve.

Rejtély, miért kellett meghalniuk

Amikor Vivient kiemelték a vízből, a kollégáim az útra fektették, és 20 percen át próbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel

 – tette hozzá Daniel Green, mentős.

A törvényszéki szakértők megállapították, hogy Vivien valamilyen oknál fogva kifordult az éles kanyarból, de ennek az oka mai napig rejtély. A családja hangsúlyozta, hogy Vivien nem járt a megszokottól eltérő utakon, és mindig GPS-el utazott, tehát semmi jele nem volt annak, hogy a telefonját használta volna vezetés közben. Viviennek nem volt semmilyen előzetes egészségügyi problémája, a jármű teljesen üzemképes volt, és semmi sem utalt arra, hogy gyorshajtás miatt történt volna a tragédia. A toxikológiai jelentés nem talált bizonyítékot arra sem, hogy ivott vagy drogozott volna

Gyászolók sokasága, magyarok és britek egyaránt elbúcsúztak a baleset áldozataitól.

Egyikük ezekkel a szavakkal rótta le kegyeletét:

Remélem, a mennyekben is együtt vagytok!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha olcsón akarja megúszni a nagy bevásárlást, ezt feltétlen olvassa el

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre