"Túl korai még, vissza kellene menned!" - pár percig volt halott a bokszoló, ezt látta a túlvilágon

túlvilág halálközeli állapot beszámoló halálközeli élmény bokszoló
Még gyerek volt Aaron McCallum, amikor a mezőn játszva megbotlott, és hogy ne essen el, véletlenül eg yelektromos vezetékben kapaszkodott meg, aminek következtében több ezer volt futott át a testén.

A hatgyerekes pusztakezes ökölvívó A Daily Star kérdésére elmondta:

„A bátyámmal és két társával fociztam egy pályán, és a labda bement ebbe az épületbe. Utána rohantam, megcsúsztam egy deszkán, és amikor megpróbáltam megkapaszkodni, hogy nehogy elessek, megragadtam néhány vezetéket, amelyek aztán több ezer voltot küldtek át rajtam. Minden olyan fényes volt, hogy alig láttam, és elkezdtem lebegni" - magyarázta az ökölvívó, aki pár zülött év után tallt rá a bokszra, és azóta több első menetes kiütése is volt.

S hogy mit látott, miután megrázta az áram?

„Láttam egy kastélyt, és lebegtem a falakon. Volt valaki a másik oldalon, aki könyvet olvasott néhány gyereknek. Odajött hozzám, és azt mondta: "Túl korai neked, vissza kellene menned." Felébredtem, amikor meghallottam a bátyám sikoltozását, és kiderült, hogy apám eltávolított a vezetékekről, megmentett. De tudom, hogy van valami a halál után. Láttam, de kaptam egy második esélyt" - mondta el az öklöző a lapnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.