Elszabadultak az indulatok a Pokolgép koncertjén: majdnem meglincselték a közönség egyik tagját

pofon balhé verekedés sérülés koncert Pokolgép üvegpohár botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem várt esemény miatt kellett leállítani a Pokolgép hétvégi koncertjét. Az egyik néző ugyanis feldobott egy üvegpoharat a színpadra, ez pedig hatalmas lavinát indított el.

A váci motorosfesztiválon lépett fel a Pokolgép, amikor a buli hevében a közönségből valaki egy üvegpoharat dobott a színpadra. Nem tudni, mi vezérelte az illetőt, de nagyon felhúzta vele a zenekar frontemberét, Tóth Attilát. Az énekes azonnal leállította a koncertet és felháborodva szólt a közönséghez, az esetről pedig valaki videót is készített.

@jonas.ancsa Válasz @92eviszilagyibiro részére #üvegpoháraszinpadon, #pokolgép♬ eredeti hang - Anita Jónás

– mondta Attila, a közönségben erre hatalmas mozgolódás indult. Nem sokon múlt, hogy meglincseljék az illetőt, aki miatt félbeszakadt a koncert, sőt úgy tűnt, véget is ér a rendezvény. Az énekes észlelte a bajt és azonnal szólt is a nézőknek, hogy ne bántsák a pohárdobálót, ne üssék, csak ültessék félre – idézi az esetet a Ripost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.