Létrehozva: 2023.03.22.
Módosítva: 2023.03.22.

Megdöbbentő változást jelentett be a Penny, kiakadtak a vásárlók

Megdöbbentő változást jelentett be a Penny, felháborodtak a magyar vásárlók.

Megdöbbentő szabályt vezettek be a Penny Market, kiakadtak az emberek.

Ezentúl borsos árat kell annak fizetnie, aki a Penny parkolójában hagyja az autóját Fotó: KALLUS GYORGY

A Világgazdaság szúrta ki, hogy az egyik legnagyobb hazai kiskereskedelmi lánc bevezeti a fizetős parkolási rendszert. A portál szerint már életbe is lépett az új rendszer, amely egyórás ingyenes parkolóhasználat után busás díjat számít fel a vásárlóknak.

Egy szombathelyi üzlet elé kihelyezett információs tábla szerint 1–2 óra között 2500 forintot, 2 óra után pedig óránként 5000 forintot kell fizetnie azoknak, akik ott szeretnének parkolni.

A városban nem ez az első ilyen megosztó eset: a Hunyadi úti Lidlben már decemberben hasonló intézkedést vezettek be.

A portál szerint a Penny egyelőre nem kommentálta az ügyet, azonban döntésének hátterében az állhat, hogy az áruház parkolóját több olyan vásárló is használja, aki a szomszédos bevásárlóközpontba tér be.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Videón az M0-on tekerő kaszkadőrjelölt kajafutár vakmerő mutatványa

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat