RETRO RÁDIÓ

Az anyós tehet róla: szülés közben veszekedett feleségével egy férfi





Botrányt keltett az a házaspár, akik szülés közben durván egymásnak estek. A férfi csúnyán provokálta vajúdó feleségét.



Megosztás
Szerző: vn
Létrehozva: 2023.03.25.
szülés veszekedés újszülött kisbaba

Egy brit nő elképesztő történetet osztott meg arról, hogy férje a szülőszobán osztotta meg vele kételyeit névválasztást illetően. Ugyanis a leendő apuka a tolófájások megindulásakor ébredt rá, hogy bizony mégsem szeretné azt a nevet adni gyermekének, amiben korábban megegyeztek.

Fotó:  Pixabay

Az édesanya második gyermekét hozta a világra, amikor férje ráeszmélt, hogy ez az utolsó esély a születendő baba nevének megváltoztatására. A kedves papa ráadásul kiabálva igyekezett hangot adni, pánikszerű megvilágosodásának. Nem csoda, hogy pillanatok alatt nagy veszekedésbe kezdett a pár. De nem ez a legbosszantóbb az esetben.

A férfinak esze ágában nem volt megosztani gyermekei anyjával, hogy miért változtatta meg a véleményét. A nő felidézte, hogy már első gyermekük születésekor is ugyanez történt. Az egész terhesség alatt küzdöttek a megfelelő név kiválasztásával, és már úgy tűnt, hogy nem fognak döntéshez jutni. A férjnek egy felkínált név sem tetszett, amikor pedig az asszony beleegyezett egy, korábban az apa által javasolt névre, a férj akkor is hirtelen meggondolta magát. Végül a férfi nevezte el az elsőszülöttet. Másfél év elteltével a pasas eljátszotta ugyanezt a hisztit.

A feleség a várandósság alatt elmondta neki, hogy ezennel olyan nevet akar adni a gyermeknek, ami mindkettőjüknek tetszik. Volt is egy 20-30 névből álló listája, de a férj mindent visszautasított. Végül a nőnek elege lett, és ultimátumot adott, a férfinak egy héten belül kellet választania a listából egy nevet. Majd elérkezett a nagy nap, és amikor beindult a szülés, a férj fejében megint elpattant valami. Hatalmas vitába kezdett, és követelte, hogy egy addig nem is említett névre kereszteli a kisbabát. Az egész szülést végig ordította, sőt azután se hagyta abba a vitatkozást, amikor már kibújt a kislánya. 

Közben mit sem sejtve az anyós irányított a háttérből az eseményeket.

Miután a férfi szakemberhez fordult az esetet követően, fény derült arra, hogy a férj által szülés közben bedobott név ötletek végül is az anyóstól származnak, csak ezt a férfi nem akarta elárulni, mert tudta, hogy felesége akkor biztosan nem megy bele a dologba. A férj mindenképp szeretett volna édesanyja kedvére tenni, és amikor két esetben a kisbabák már majdnem ott voltak az orra előtt, akkor ébredt rá, hogy a nincs több ideje beterjeszteni az új névalternatívát.





 





Ezeket olvastad már?
Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás