Így jelez a kézfejed, ha nem fogyasztasz elég vizet

Forrás: Pexels -
bőr hidratáltság vizelet vízfogyasztás kézfej
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A testünk többféleképpen is jelzi, ha nem iszunk eleget.

Az emberi test 60 százaléka víz. Ebből naponta kb 2,5 litert veszítünk el vizelet, széklet, izzadtság formájában, ezt pedig pótolni kell. Dehidratáltság esetén jelentkezhet fejfájás, fáradtság, szédülés. Ám nem kell eddig eljutnunk, az Egészségkalauz szerint két módon is ellenőrizhetjük, elegendő vizet fogyasztottunk-e.

Illusztráció Forrás: Pexels


1. Nézzük meg, milyen színű a vizelet!
- Ha a vizelet színe sötétsárga, borostyánba hajló, és csak hatóránként vagy ritkábban járunk vécére, akkor biztosak lehetünk benne, hogy dehidratáltak vagyunk. Ha a pisi nagyon világos, és fél óránként megyünk a mellékhelyiségbe, akkor túl sokat ittunk.

2. A bőr rugalmassága is árulkodó! - A kézfejünkön csípjük össze a bőrt egy pillanatra, majd engedjük el. Ha gyorsan visszaugrik, akkor hidratáltak vagyunk, ha azonban egy kis időbe telik, mire visszahúzódik, akkor több vizet kell fogyasztanunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.