Létrehozva: 2022.05.28.

Kitálalt a bennfentes: nagy a baj Meghan és Harry között

Meghan már kapálózik, arcon vágta ugyanis a valóság.

A királyi szakértő szerint az, hogy Meghan már Harry pólómeccsén is megjelent azt jelzi, hogy "nagyon nagy baj van". Meghan Markle-re nemet mondott a Netflix, jobban mondva a Pearl című animációs sorozatára, és Harry memoárjának megjelenése is csúszik. 

Fotó: AFP

Richard Eden királyi szakértő felvetette, hogy Meghan már kapálózik, görcsösen igyekszik fenntartani a fontosság és híresség látszatát. Azért szakítottak a királyi családdal, mert a saját útjukat akarták járni, azt gondolták, az ismertségük elég tőke lesz a boldogulásukhoz, ám a valóság arcon csapta őket, különösen Meghant.

"Nagy baj lehet, ha már Meghan lovaspólókon tűnik fel és még a trófeát is hajlandó átadni. Nem is olyan régen még fennen hangoztatta, hogy nem látja értelmét az ilyen eseményeken és folyton szidta Harryt, hogy részt vesz ilyen sporteseményeken. Meghan ugyanis csak az olyan eseményeket támogatta, ahol dollármilliókat lehetett gyűjteni jótékonysági célra. Úgy érezte, megalázó részt venni olyan pólókon, ahol csak pár ezer dollárt lehet összegyűjteni. Most pedig már elmegy az ilyen eseményekre is, ahogy az Invictus Games-re is. Ez azt mutatja, hogy nincs minden rendben" - vélte a szakértő.

Eden megjegyezte, hogy a házaspárnak meg kell küzdenie a megváltozott feltételekkel, hogy mégsem annyira híresek, mint azt ők gondolták. Legalábbis Amerikában nem számítanak annak. Felvetette annak a lehetőségét is, hogy Harry memoárja is ezért késik, vagy talán nem is kerül kiadásra.

Egy másik szakértő szerint azonban erről szó sincs, valószínűleg csak reklámfogás, hogy lebegtetik a megjelenés időpontját. Mindenki azt gondolja, Harry újabb botrányos részletet árul el a királyi családról, és ennek nyilvánosságra hozására meg kell találni a megfelelő dátumot. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett