Létrehozva: 2022.06.28.

„Sokkot kapott és nem mozdult” – az életéért küzdött a házomlásban megsérült táncosnő

Hatalmas zajjal leomlott Budapesten a VI. kerületi Jókai utca egyik házának tetőhomlokzata hétfő délelőtt. Többeket is mentők szállítottak kórházba.

Szerző Ripost

Szörnyű robajjal, ijesztő porfelhő közepette szakadt le a VI. kerületi Jókai utca egyik házának tetőhomlokzata hétfő délelőtt. A balesetben megsérült az Operettszínház egyik elismert táncművésze is.

„Nikolettel kéz a kézben sétáltunk a munkahelyünkre. Amikor meghallottuk a robajt, próbáltam Nikit menteni, ám ő sokkot kapott és nem mozdult, ekkor zúdult rá az emeleti törmelék” – mondta a Borsnak Babácsi Benjámin, aki azonnal leszedte a tető darabjait a barátnőjéről, miközben értesítette a mentőket. Nikit rögtön kórházba szállították, a Bors lapzártájának időpontjában már ötödik órája műtötték az életéért küzdő orvosok. 

Benjámin a csodával határos módon apróbb karcolásokkal megúszta a történteket.

Fotó: operett.hu

 A baleset után alig két perc alatt a helyszínre értek a tűzoltók, a mentők és a rendőrök is.

„Tizenöt perccel az omlás előtt értem haza. Olyan volt, mint egy földrengés” – mesélte remegő hangon a Borsnak a ház 4. emeletén lakó Réka, aki elmondta, hogy az épület tetejére új lakásokat építenek és ezeknek az ingatlanoknak a fala szakadt le az ötödik emelet magasságából.

Fotó: Sandor Bankuti

„A lakást nem hagyhattuk el, és bejönni sem lehetett. Leszakadt a homlokzat az utcára. A tűzoltók és a rendőrök sorban keresik fel a lakásokat, ahol nincs otthon senki, vagy nem tudják kinyitni az ajtót, hogy nem szakadt-e rá az emberekre valami. A májusi tűz után, amit két óra alatt eloltottak rengeteg vízzel, három-négy nappal már folytatták a munkát. A víztől a 4. emeleti lakások mind szétáztak, leszakadtak a plafonok, az ablakaink szétrohadtak.”

Fotó: Sandor Bankuti

„Az autómat lezúzta az omlás” – idézte fel a történteket a Borsnak a láthatóan feldúlt állapotban lévő Evelin, aki a leomlott ház szomszédságában dolgozik fodrászként. 

„Miután leparkoltam, utána húsz perccel egy hatalmas csattanásra rohantam ki. Akkora volt a robaj, hogy még a föld is beleremegett, olyan volt, mint egy katasztrófafilmben. Még a sarokig el tudtam szaladni, de onnan tovább már nem, mert a majdnem embermagasságú por miatt már semmit nem lehetett látni” – emlékezett vissza a szörnyű élményre Evelin, aki kifejtette, hogy gépjárműve költségei miatt is aggódik. „Hogy az autómat ki fogja kifizetni, azt nem tudom” – mondta Evelin.

Fotó: Sandor Bankuti

A munkálatok még hétfő délután is nagy erőkkel folytak, a romok hegyekben álltak, az autókat pedig még vastag por fedte, a háztömbből kilakoltatott emberek pedig megtömött táskáikkal hagyták el az épületet. Úgy tudni, éppen csak annyi időre mehettek be a lakásaikba, hogy a legfontosabb holmijukat kihozzák. Egy ott lakó szomorú tekintettel meredt otthonára:

Pont a közértbe mentem volna reggel, de még telefonáltam. Aztán meghallottam a robajt... Azt hittem, hogy földrengés

 – mesélte remegő hangon. Ezután a lakók kirohantak a lakásokból:

„Egy párral álltam a liftben, ki akartam menni, de nem engedték, csak most jutottunk ki” – mesélte késő délután. Őt is csak a legfontosabb holmikért engedték vissza, és éppen szállást keresett magának estére. Egyelőre nem tudja, mikor térhet vissza a lakásába, ahogyan azt sem, milyen állapotban van az épület, azt a Bors lapzártájakor is statikusok vizsgálták. Hozzátette, hogy a tetőn dolgozó munkások is csak az isteni szerencsének köszönhetik életüket, ők ugyanis pont a tetőn dolgoztak, de az omlás pillanatában éppen a másik oldalon folytatták a munkát.

„Ahogyan a tető szakadt, úgy az erkélyek is leomlottak, sodorta magával a vaskorlátokat is. Csoda, hogy mindenki túlélte” – ingatta a fejét. Egy, a környéken dolgozó szemtanú csak a porfelhőre emlékszik:

„Kirohantunk, és borzalmas nagy porfelhőt láttunk. Azt sem tudtuk, mi történt. Egy fiatal nő éppen a porfelhő mellett állt, mint kiderült, centikkel kerülte el, hogy az egész rázuhanjon. Sokkos állapotban is volt, kontrollálhatatlanul zokogott, amennyire tudjuk, őt is elvitte a mentő” – mesélte. 

A rendőrség ismeretlen tettes ellen, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés miatt nyomoz, az esetet szakértők bevonásával vizsgálják.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő részletek derültek ki arról, hogy a rablók hogyan jutottak be az Andrássy úti luxusüzletbe

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják