Létrehozva: 2022.10.06.

Bulizás után tűnt el a gyönyörű Hanna, folyóba dobva találták meg a holttestét

Külön nyomozócsoport állt fel, hogy kézre kerítsék a 23 éves lány gyilkosát.

A bajorországi Aschau im Chiemgau nevű település diszkójában bulizott az a fiatal lány, akinek holttestére pár órával később bukkantak rá a közeli kis folyópartjánál. A biztonsági kamerák felvétele szerint a 23 éves Hanna W. hajnali fél három körül egyedül hagyta el a szórakozóhelyet, ezt követően pedig nyoma veszett. Feltehetően a 10 percre lévő szülői házba sietett, oda azonban már soha nem érkezett meg. Pár óra elteltével közölte a rendőrség, hogy a fiatal nő halott. A hatóságok szűkszavúan annyit közöltek, hogy a feltételezések szerint a rövid úton vagy rátámadtak vagy valakivel összeismerkedett, aki végül meggyilkolta. 

Hanna W. Fotó: német rendőrség

Az áldozatról halála előtt 12 órával készült egy utolsó fotó, ezt tette közzé a német rendőrség. Egy 40 fős külön nyomozócsoport alakult, hogy elfogják az elkövetőt, ehhez azonban a lakosság segítségét is kérik, abban bíznak ugyanis, hogy egy vagy akár több szemtanú is segítheti a nyomozást. 

Egyelőre annyi információ került nyilvánosságra, hogy Hanna testét a közeli folyóba dobták, azt azonban nem tudni, hogy az áldozat ekkor még élt vagy már halott volt-e. A német Bild című napilapnak nyilatkozott a család egyik szomszédja. A neve elhallgatását kérő megszólaló arról beszélt, hogy az eredeti tervek szerint a lányt egy ismerős vette volna fel a buli után, de mire odaért, addigra Hanna már haza indult. 

A nyomozás nagy erőkkel folytatódik.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép