Létrehozva: 2023.02.05.

Meghalt a buszon felejtett óvodás, a sofőr mégsem kér bocsánatot

A buszban hőgutát kapó 4 éves Inez tragédiájának máig nincs felelőse.

Talán már soha nem lesz képes a Tiszaderzsen élő család feldolgozni a nyáron történt tragédiát. Június 7-én, mint minden más reggelen a szülők felültették a négyéves Inez Flórát a tomajmonostorai óvoda és iskola közös buszára. Tették ezt abban a tudatban, hogy egyetlen gyermekük biztonságban utazik megbízható felnőtt kíséretében Tomajmonostorára. Aznap reggel egy helyettesítő sofőr dolgozott, aki a gyerekeket nem ismerte jól. T. István iskolánál megállt, és megvárta, míg a kicsik leszálltak. Elkerülte a figyelmét, hogy egy kislány még a fedélzeten maradt, ezért a buszt lezárta. Inez Flóra közel nyolc órát tölthetett az 50 fokosra hevült utastérben, amíg a sofőr rátalált. A helyszínre hívott mentők gyorsan kiértek, a kislányt pedig kórházba szállították. Az orvosok napokig küzdöttek érte, de végül meghalt.

Az óvodába nem jutott el a kislány. Fotó: Bors

Dr. Ács Orsolya még a tragédia utáni napokban a Borsnak kifejtette: a kis Inez Flóra egyértelműen hőgutát kapott.

Több mint valószínű, hogy annyira felhevült a teste, hogy kiszáradt, mert kiizzadta és kilélegezte az összes vizet a szervezetéből. Az emelkedett testhőmérsékletet nem tudta korrigálni, pedig a szervezet a hasonló esetek elején mindig megpróbálja hűteni magát. A vér nem feltétlenül sűrűsödik be, de a létfontosságú szervek működése veszélybe kerül – magyarázta a szakértő, és megjegyezte, hogy a máj és a tüdő megfelelő működéséhez nem csupán a vérre, hanem a sejtek közötti folyadékra is szükség van.

Telefonon elértük Fazekas Szabolcsot, Tomajmonostora polgármesterét.

Az önkormányzat a belső vizsgálatot lezárta, az információkat és a dokumentumokat átadtuk a nyomozóhatóságnak 

– közölte a településvezető, majd lecsapta a telefont.

A Bors megkérdezte a rendőrséget, van-e már a nyomozásban előrelépés.

Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Tomajmonostorán 2022. június 7-énbekövetkezett esemény kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség miatt indult eljárás jelenleg is folyamatban van. Az üggyel kapcsolatban a rendőrség egyéb információt nem ad – állt a válaszlevélben.

Inez négy évesen veszítette életét. Fotó: Ripost


Kerestük a kislányát gyászoló édesanyát, Esztert is, de egyelőre nem sikerült elérnünk. Beszéltünk azonban egy közeli rokonnal, aki elmondta: a család szeretné, ha minél hamarabb ítélet születne, de úgy vélik, a büntetőügy legalább két évig elhúzódik.
 

Miközben a szülők gyászolnak, a buszvezető békében éli világát. A mai napig nem kért bocsánatot

 – mondta a hozzátartozó.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben