Létrehozva: 2023.05.29.

Megrázó vallomást tett a családanya: "az orvosok kétszer is elhajtottak, most pedig már csak egy hetem van hátra"

Az édesanya tudta, hogy valami baj van, de az orvosok kétszer is hazaküldték.

Egy anyának, aki azt mondta, az orvosok kétszer is hazaküldték, hogy nincs semmi baja, már csak egy hete van hátra az életéből. Sarah Middletont tavaly májusban diagnosztizálták a non-Hodgkin limfóma előrehaladott formájával.

Fotó: GoFundMe

A 48 éves családanya a diagnózis előtt két hónappal kétszer is felkereste a kórházat a tünetei miatt. Sarah hirtelen fellépő, éles fájdalmat érzett a mellkasában, ezért jobbnak látta, ha kivizsgálják. Az orvosok azonban kétszer is hazaküldték, hogy nincs semmi baja.

"Az a tény, hogy most, valamiféle csodát leszámítva, szinte biztosan elveszítjük Sarah-t, szörnyű. Valószínűleg nem lenne ebben a helyzetben, amelyben most van, ha két hónappal korábban kivizsgálták volna. Ez borzalmas. Sarah-t cserbenhagyták az orvosok" - kesergett Marius Grigoriu, Sarah férje.

Tavaly március végén, miután mellkasi fájdalmai voltak, Sarah attól tartott, hogy „szívrohamot kap”, és felhívta a segélyhívót, ahol azt a tanácsot kapta, menjen el a legközelebbi sürgősségire. A kórházban vérmintát vettek tőle, és más vizsgálatokat is végeztek, amelyek kimutatták, hogy fájdalmát két dolog egyike okozhatja: rosszindulatú daganat vagy tüdőembólia – mondta a pár a DerbyshireLive-nek. 

Hazaküldték vérhígítóval, és azt mondták, hogy két nappal később menjen vissza vizsgálatra. Időközben a mellkasi fájdalmak enyhültek, és amikor a vizsgálatot elvégezték, egyértelmű volt, hogy nincs tüdőembóliája, de a pár azt állítja, hogy a rosszindulatú daganat esélyét nem vizsgálták.

Sarah azt mondta, hogy ugyanazon a találkozón könyörgött egy nővérnek, hogy ellenőrizze, jól van-e, és vizsgálja meg a gyomrát, amely titokzatosan feldagadt. Megtették, de azt mondták neki, hogy valószínűleg egy Covid-fertőzést követő gyulladás, ezért Sarah hazament.

Marius elmondta, hogy a következő két hónapban a gyomra folyamatosan puffadt, amíg „terhesnek” nem tűnt. Ekkora Sarah már a háziorvosához ment el, aki azonnal beutalta egy CT-re és így bukkantak rá a gyomrában lévő rákra. Azonnal kemoterápiát írtak elő, de csak késve tudták elkezdeni a kezelést, mert ágyhiány volt a kórházban, majd a királynő jubileumi ünnepsége miatt kevesebben dolgoztak az osztályon. Végül sikerült elkezdeni a terápiát, amely sajnos nem hozta meg a várt eredményt.

A férj alternatív megoldások után kutatott, adománygyűjtésbe kezdett. Amerikába szerette volna vinni Sarah egy újfajta kezelésre, de nem vették be a programba az asszonyt. Így CAR-T-sejtes terápián esett át, ahol a szervezet T-sejtjeit átprogramozzák, hogy remélhetőleg megtámadja a szervezetet sújtó rákot. Ez sem vált be sajnos Sarah-nál, sőt, a daganat növekedni kezdett és áttétet képzett a mellkasában is.

Mivel minden kezelés csődöt mondott, az orvosok már csak heteket adtak neki. Marius most újra adományokat gyűjt, hogy megpróbáljon befizetni egy utolsó kemoterápiát, hogy életben tartsa Sarah-t lánya júliusi születésnapjára.

Azt mondta: "Nem igazán léteznek szavak, hogy mennyire rossz. A családunk alapvetően darabokra szakadt. A lányaimnak most nem lesz anyukája, és nem fognak tudni hozzá fordulni olyan apróságok miatt, mint pl. egy kis érzelmi támogatás vagy ilyesmi. Most nem lesz ilyen."


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

A húsvéti szent három nap: ebben a felfokozott állapotban jó lesz elcsendesedni

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Magyar Péter akciózásai bepörgették a mém-gyárakat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Hozd vissza ezt a finom hagyományt a húsvéti asztalra!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre